Sportos fiatalok
Sport
2021. nov. 17.

Sportos fiatalok

Először szervezett Ózdon terematlétika diákolimpiát a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége. A tanulók ötféle versenyszámban tették próbára felkészültségüket.

A Miskolci Éltes Mátyás Általános Iskola csapatai és az ózdi Csillagfürt EGYMI egyes és kettes korcsoportos diákjai versenyeztek egymással a Marosi István Városi Sportcsarnokban. A Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége először rendezett városunkban terematlétika diákolimpiát. A lebonyolítást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Unisport Sportegyesület vállalta magára a Sport Tehetségprogram keretében. Ezeknek a megmérettetéseknek legtöbbször Miskolc ad otthont, de a megyei igazgató fontosnak érezte, hogy más települések is kivegyék a részüket a szervezésből, hiszen így átfogó képet kaphat a szövetség is arról, hogy máshol milyen körülmények között élnek és készülnek a gyerekek.

„Azért szervezzük ezeket a versenyeket, hogy a mi gyerekeinknek is lehetőséget tudjunk biztosítani, hogy a sport terén el tudjanak érni különböző eredményeket, hogy ők se érezzék magukat hátrányban a többiekkel szemben” - mondta Nemes Zsolt, a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetségének B-A-Z megyei versenyigazgatója.

A helyi intézmény pedagógusai igyekeztek minden körülményt megteremteni a sikeres rendezés érdekében és nagy várakozással néztek szembe a feladattal. Ők versenybíróként, csapatkísérőként, illetve jegyzőkönyvvezetőként vették ki részüket a teendőkből.

„Először az izgalom lett úrrá rajtunk, mert nem csináltunk még semmilyen nagyobb versenyt háziversenyen kívül. Résztvevői vagyunk már egyébként több éve a megyei, a regionális és országos versenyeknek. Segítséget mindenképpen kellett kérnünk, mivel az eszközeink eléggé hiányosak, nincs stopperünk, nincs indítóbotunk, ezért a teknőc futó klubnak a tagjait kértem fel, hogy segítsenek nekünk, úgyhogy négyen vannak jelen és a harminc méteres síkfutásban, illetve a kétszáz méteres váltóban fognak majd nekünk segédkezni az indításban és az időmérésben” - nyilatkozta Kormos László, a Csillagfürt EGYMI gyógypedagógusa.

A tanulásban akadályozott fiatalok kicsit nehezebben értik meg a feladatokat, többet kell ismételniük, tovább tart esetleg egy-egy mozgás begyakorlása, de ezt követően minden további nélkül felveszik a versenyt a többiekkel.

„Tornáztunk, medicinlabdát dobtunk, távol ugrottunk és futottunk” - emelte ki Horváth Ákos, a Csillagfürt EGYMI tanulója.

Harminc méteres síkfutás, helyből távolugrás, szivacs kislabdahajítás, illetve két kezes medicinlabda dobás előre. Ezek voltak a versenyszámok. Ezt követően pedig négyszer kétszáz méteres négyfős váltóban is megmérettették magukat a diákok. A legjobbak egy regionális versenyre juthatnak el, amelyet Egerben rendeznek meg két hét múlva. Aki ott is jól szerepel az országos viadalon is képviselheti majd az Észak-Magyarországi régiót. A szövetség tavasszal a mezei futás diákolimpiai számát is városunkban tervezi megrendezni.