Kezdődik a felújítás
Város
2021. nov. 29.

Kezdődik a felújítás

Elkezdődött a felújítás a Nemzetőr úti rendelőben. Az épület állapota már tarthatatlan volt. A kivitelezők tavaszra tervezik a munkálatok befejezését.

Július végén számoltunk be arról, hogy városunk elnyert egy Belügyminisztérium által kiírt támogatási pályázatot, amelyből a Nemzetőr úti rendelő megújulhat. Az épület évek óta szörnyű állapotban van, már nagy szükségét látták a renoválásnak, így nem adták fel a próbálkozást, hogy megszerezzék rá a szükséges összeget. A dokumentumokat több alkalommal is benyújtották, végül hozzájutottak a pénzhez. Ma reggel a kivitelezők el is kezdték a munkálatokat.

„Egy nagyon fontos felújításhoz érkeztünk el, hiszen már évek óta próbálkoztunk támogatást szerezni a Nemzetőr úti rendelő felújítására. Nagyon sok probléma volt a rendelőn belül az elektromos hálózattal, a beázással és egyébként is egy hatvan évvel ezelőtti színvonalat képviselt ez a rendelő. Most egy állami támogatásnak köszönhetően, amit tizenhatodszorra nyertünk el a Belügyminisztérium pályázatán, megkaptuk a szükséges forrást. Ezt harminchárom százalék önerővel egészítette ki az önkormányzat, így elindult a felújítás” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Az elnyert összegből most csak a gyermekorvosi rendelő és a védőnői körzet újul meg, ugyanis csak ezekre szólt a pályázat. A pénzt többek között a gyermekorvosi rendelő és a tanácsadó egymástól való elkülönítésére fordítják, hogy a beteg és egészséges gyerekek ne keveredjenek. Ez a belső tér teljes átformálását jelenti majd, amely során az ingatlan korából és rendszeres használatából adódó hibákat is kiküszöbölik majd.

„Most ebben a ciklusban a háziorvosi rendelők nem nyertek támogatást, úgyhogy a védőnői körzet és a mellette lévő gyermekorvosi rendelő kerül felújításra. Korábban is pályáztunk már, később is fogunk pályázni még a másik résznek a felújítására. Hasonló nagyságrendű az a felújítási rész is, úgyhogy ez az ötvenmillió forint jelenleg a gyermekorvosi rendelő és a védőnői körzet felújítására fog menni” - emelte ki Kriston György, a Településfejlesztési Osztály osztályvezetője.

A rendelőben hosszú évek óta tarthatatlan körülmények uralkodnak, az utóbbi időszakban azonban több, nagyobb szintű probléma is felütötte a fejét. A legnagyobb gondot az épület beázása, valamint a korszerűtlen vezetékhálózat jelenti. Mivel ez a körzet nagyon sok embert lát el, még nagyobb szükség van a megfelelő ellátóhely kialakítására. A munkálatok négy védőnői körzetet érintenek. Ők ez idő alatt nem tudják itt ellátni feladatukat, így ideiglenesen új helyre költöznek.

„A négyes és a hetes számú védőnői körzet az Alkotmány útra költözik, ez a Városközpont, illetve Velence telep és Szenna környéke. A tizennégyes és a tizenhatos védőnői körzet ideiglenesen a Lehel vezér útra fog költözni, ez a Városközpont, Meggyes, Cipó környéke, illetve Uraj, Susa, Petőfi út környéke az a körzet, akik a Lehel vezér útra kell, hogy menjenek az elkövetkező néhány hónapban, amíg a felújítás tart” - hangsúlyozta Bányai Zsuzsa, az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatója.

Az ÓTSZEGYII vezetősége a lakosság türelmét kéri ez idő alatt. A visszaköltözés dátumát időben közölni fogják, hogy mindenki tudja, hol érhető el a segítség. A tervek szerint egyébként legkésőbb márciusra szeretnének elkészülni a teljes felújítással.