Karácsonyi hangulatban
Kultúra
2021. dec. 2.

Karácsonyi hangulatban

Kézművesek egy családban címmel nyílt időszaki kiállítás az Ózdi Városi Könyvtárban. A tárlaton asztali, továbbá fali díszeket és manókat is megcsodálhattak a résztvevők.

A járványhelyzet ellenére is szép számú résztvevővel zajlott az Ózdi Városi Könyvtár által szervezett időszaki kiállítás megnyitó ünnepsége, amelyet dr. Csuzda Gábor, önkormányzati képviselő nyitott meg tegnap délután. Ezt követően az intézmény megbízott igazgatója vette át a szót. Csörgőné Csépányi Krisztina röviden bemutatta az alkotó család tagjait, akiknek munkái december 15-ig díszítik majd a könyvtár belső tereit. A program helyi fellépőkkel folytatódott, akik ünnepi hangulatú produkciókkal készültek.

A kiállítás darabjai közt asztali- és fali díszek mellett adventi koszorúk is megtalálhatók, amelyek Horváthné Farkas Erika, Farkas Ildikó és Horváth Petra keze munkáját dícsérik. A helyi alkotók először mutatták be munkáikat a nyilvánosságnak.

„Ez az indíttatás már gyerekkortól kezdve bennünk volt. Édesanyánk is jó kézügyességgel rendelkezik, és már gyerekkorunkban ő is csinált nekünk nyulat és olyan dolgokat, amelyekkel fejleszthettük magunkat. Innen ered az egész, hogy mi is elkezdtük már utána ilyen dolgokkal foglalkozni. A húgom szakmájának is választotta a varrást. Nekünk a lányommal ez egy kicsit később indult be, hogy már idáig jutottunk, hogy elkezdtük készíteni ezeket a dísztárgyakat” - mondta Horváth Péterné Farkas Erika, helyi alkotó.

A kiállított darabok közt különféle terítők is fellelhetőek voltak, a földszinti részen elhelyezett fenyőfát pedig horgolt angyalok ékesítették.

„Erikáékat, az alkotókat és családját régóta ismerem. Egy utcában nőttünk fel, úgyhogy személyes kötődésem is van hozzájuk. Éppen ezért volt megtisztelő számomra, hogy felkértek a kiállításuk megnyitójára, amelyet örömmel vállaltam el” - fogalmazott dr. Csuzda Gábor, önkormányzati képviselő.

A karácsonyhoz köthető dísztárgyak mellett többféle manót is megtekinthettek a résztvevők, amelyekből a földszinten lévő bőröndbe is került néhány. Mindezek mellett pedig téli jeleneteket ábrázoló fali díszekben is gyönyörködhettek a látogatók.

„Erikát már régóta ismerjük, és a közösségi oldalon láttuk, hogy milyen alkotásokat készít és felvettük a kapcsolatot velük. Akkor tudtuk meg, hogy a testvére és a lánya is ilyen csodás alkotásokat készít. Így jött az a gondolat, hogy szeretnénk, ha az ő műveiket meg tudnánk mutatni az ózdi közönségnek” - emelte ki Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár megbízott igazgatója.  

Akik nem tudtak részt venni a Kézművesek egy családban című időszaki kiállítás megnyitó ünnepségen és nem látták az alkotásokat, azok ezt december közepéig még megtehetik.