Kereslet-kínálat
Hírek
2022. jan. 13.

Kereslet-kínálat

Már év elején is jelentős forgalom volt tapasztalható az ózdi ingatlan piacon. Az árak alakulására az állami támogatások nagy hatással vannak. A lakások szinte napok alatt elkelnek.

Egyelőre még nem látható változás az ingatlanpiaci forgalom tekintetében városunkban, hiszen az az év elején is hasonló képet mutat, mint a tavalyi esztendőben. Elmondható azonban, hogy 2021 második felében a szektor helyi képviselői emelkedő tranzakciószámot tapasztaltak, különösen az ünnepi időszakban. Az ingatlan adásvételek száma egyébként jellemzően a tavaszi időszakban ugrik meg. 2018 óta növekszik az első lakásukat vásárlók száma, ami előrejelzések szerint ebben az évben megtorpanhat.

„Abban az esetben számítunk ennek az aránynak a csökkenésére, hogyha az állami támogatásokban változások állnak be. Úgy értem, hogy negatív irányba. Abban az esetben, hogyha maradnak ezek az állami támogatások, akkor nem várunk változást. Ha pedig esetleg bővülnek, vagy hangsúlyosan másfelé képződnek újabb támogatások, akkor még ennek a növekedését is várhatjuk” - mondta Bogdánfalvi Zoltán, az Otthon Centrum irodavezetője.

A kereslet-kínálat arányát tehát az állami támogatások nagymértékben befolyásolják. Az egyik legnagyobb ingatlankereső portálon jelenleg közel negyven családi házat és ettől alig valamivel kevesebb lakást kínálnak eladásra Ózdon. Árak tekintetében előbbinél igen nagy különbségek figyelhetők meg. Így a vételárakat másfél millió forinttól közel negyvenötmillió forintig határozzák meg az eladók. A vásárlásoknál egyébként fontos szempont az alacsony rezsiköltség, ezek az ingatlanok pedig könnyebben is értékesíthetők. A társasházi lakások szinte napokon belül, a családi házak pedig 4-6 hónap alatt kelnek el. Az egyik helyi ingatlanközvetítő irodát ma is többen felkeresték.

„Azt gondolom, hogy Ózdon mindenki talál a maga számára megfelelő lakást, vagy házat. Magánemberként azt látom, hogy a kínálat elég bő. Az állam által nyújtott CSOK támogatást szeretnénk kihasználni. Három pici unokám van, és a rájuk járó állami támogatást vesszük igénybe. A család önerővel is rendelkezik és így tudunk lakáshoz jutni” - nyilatkozta Farkas Géza.

Az ingatlan mindig jó befektetés, ez pedig Ózd vonatkozásában is igaz. Ezzel kapcsolatban mintegy másfél évvel ezelőtt stagnálás volt tapasztalható, elsődlegesen a jelentős mértékben emelkedő árak miatt. Ám még így is érdemes ebben gondolkodni azoknak, akik megtakarításuk értékét ilyen formán szeretnék megőrizni. Természetesen fontos említést tenni a nem állandó lakhatásra szolgáló, úgynevezett nyaraló ingatlanokról is. Ezek esetében az adott település infrastruktúrája és az internet vételi lehetőség az elsődleges szempont.