A magyar Szent Koronát ábrázoló emlékművet állítanak Kissikátorban
Kistérség
2022. máj. 13.

A magyar Szent Koronát ábrázoló emlékművet állítanak Kissikátorban

Trianoni emlékművet állítanak Kissikátorban, amelynek munkálatai a napokban már meg is kezdődtek. A magyar Szent Koronát ábrázoló művet az emléknaphoz kapcsolódóan, június 4-én adják majd át.

Több munkafolyamatot is végeztek ma a szakemberek azon a trianoni emlékművön, amely Kissikátorban, a Községházával szemben kapott helyet. Egyelőre a születendő alkotás talapzatát alakították ki, ezzel párhuzamosan pedig a környezet rendezése is zajlik. Ez utóbbinak része a zöldítés, hiszen füvesítés és dísznövények ültetése is tervben van. Az ötlet egyébként helyben született meg. Az emlékmű a magyar Szent Koronát ábrázolja majd.

„A korona kilencven százalékban készen van, ami Demes Ferenc munkája. Ezt alumíniumból kellett kiönteni, amihez Demes Ferenc elkészítette a famintát. Kerestem egy olyan öntödét, amit Kispesten találtam meg. Ott kiöntötték, majd visszavittem Ferencnek, aki felcsiszolta, összerakta. Most már egyben van az egész, gyönyörűen ki van fényesítve, eredeti színekre van festve. Van még rajta javítanivaló, de teljes mértékben kész lesz, amikorra elkészülünk a parkkal.” - emelte ki Kocsik Bertalan ötletgazda. 

A burkoló elemek felhelyezése is folyamatban van, az emlékmű oszlop részére később márványlap kerül, amelyen a felirat lesz. Ez alatt pedig a nagy Magyarország térképe látható majd. A két oldalsó és a hátsó részre apró üveg mozaikokat helyeznek el. Az alkotás jelentős részben pályázat útján valósul meg, amelyet korábban az Észak-Borsodi LEADER Unió Egyesület írt ki. Azonban ezt az összeget az önkormányzat is kiegészítette.

„A tervek szerint a száz éves évfordulóra szerettük volna ezt az emlékművet felállítani, de a járvány és a financiális gondok miatt ez nem sikerült. A park már rendelkezésre állt, hiszen ez már sok évtizede itt van. Itt szoktunk megemlékezni az első és a második világháborúban elesett hősökről. Ezt tavaly újítottuk fel. Nagyon örülök annak, hogy most a park is megújul. Így még szebb, még méltóbb lesz ehhez a két emlékműhöz.” - nyilatkozta Kocsik László Csaba polgármester.

Az emlékmű avatása június 4-én, délután öt órától lesz. Ehhez kapcsolódóan tartják meg az ünnepséget, amelyre Kissikátor testvértelepüléséről, a szlovákiai Détérről is érkeznek. A programot többek között a helyi harmonika- és népdalkör, továbbá a Détéri Asszonykórus előadása is színesíti majd.