Közel hatvan gyermek vett részt a családi napon a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában.
Hírek
2022. máj. 21.

Közel hatvan gyermek vett részt a családi napon a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában.

A negyedik családi napot rendezték meg a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában.

Közel hatvan gyermek vett részt a programon. A nap folyamán különböző hangszereket készítettek és az udvaron is játszottak a fiatalok. A tevékenységekben középiskolás diákok is segítették a pedagógusok munkáját.

 Gyermekektől volt hangos szombaton a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda aulája. A családi napra több szülő és nagyszülő is érkezett apróságaival. Az első ilyen eseményen körülbelül húszan vettek részt. Idén pedig közel hatvan diákot hoztak már el. Ez is jól mutatja, hogy szükség van az ilyen rendezvényekre, hiszen a fiataloknak nagy igényük van arra, hogy tanórák és csengők nélkül is együtt lehessenek.

 „Nagyon fontos, hogy valóban az iskola közösségének érezzék magukat a gyerekek. Úgy gondolom, hogy 20-30 év múlva nem az fog megmaradni, hogy matematika órán mit mondott a tanító néni, hanem ezek a programok fogják megadni a gyerekkor legszebb élményeit.” - mondta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda  intézményvezetője

 Az aulában egy különleges űrhajót kellett megalkotniuk a fiataloknak. A pilótát tojások szimbolizálták. A járművet pedig maguknak a gyerekeknek kellett elkészíteniük, úgy, hogy minél biztonságosabb legyen, hiszen a magasból kellett ledobniuk úgy, hogy a pilótának ne essen baja. Egy tanteremben pedig egy venezuelai önkéntes segítségével különféle papírból készült hangszereket alkothattak a fiatalok.

 „Szerintem fontos az, hogy mi nagyobb diákok és a kicsik közösen töltsünk el időt. Sokat vagyunk az iskolában és fontosnak érzem, hogy foglalkozzunk velük és segítsük a kis kezük munkáját.” - nyilatkozott Lassán Eszter

 A Fokoláre Lelkiségi Mozgalom csapata szervezte meg a délutáni kreatív programot, amikben szerepeltek különböző kinti foglalkozások, játékok és sorversenyek is. Nem csak a város középiskoláiból, hanem környező települések intézményeiből is jelen voltak diákok, akik segítették a gyerekek tevékenykedését. Az ilyen és ehhez hasonló eseményeknek közösségformáló ereje van, így minden fiatal új barátokat szerezhetett és jó élményekkel gazdagodva térhetett haza.