Önkormányzati segítség
2021. jún. 29.

Iskolán kívüli foglalkozásokhoz szükséges eszközöket adtak át ma a Városházán az együttműködésben álló intézmények vezetőinek.

A beszerzések folyamatosan zajlanak. Ma az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. és az Ózdi Városi Könyvtár kapta meg a különböző készségfejlesztő tárgyakat. A projekt elsődleges célja a kicsik személyiség és kompetenciafejlesztése.

Ma délelőtt a Városháza titkársága játékszerekkel telt meg. Többek között különböző társasok sorakoztak az asztalokon, valamint elektromos autók és rollerek parkoltak az irodában. A Humán kapacitások fejlesztése az ózdi járásban elnevezésű projekt keretében iskolán kívüli foglalkozásokhoz szükséges eszközöket adtak át a szakemberek az együttműködésben álló intézmények vezetőinek.

„Egyre kevesebb az a közösségi együtt töltött idő, amelyet véleményem szerint ez majd egy kicsit jobban fog generálni. Hiszen egy társasjátékot nem egyedül játszanak, egy közlekedési eszköz használata is szórakoztatóbb, ha közösen használják. Én nagyon várom tőle, hogy a kompetencia fejlesztésen túlmenőleg a társadalmi kohéziót is már gyermekkorban, vagy egészen kis korban fogja tudni generálni” - mondta Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

Ma az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft., valamint az Ózdi Városi Könyvtár vehette át a nekik szánt eszközöket. Az utóbb említett intézménynek átadott társasjátékok elősegítik a gyerekek értelmi fejlődését, ezzel megkönnyítve az iskolában tanultak megértését és megjegyzését. Emellett családi programok, klubdélutánok, valamint játszóházak során is használhatják a beiratkozott olvasók a tárgyakat. A projekt célja a kicsik személyiség és kompetenciafejlesztése, iskolán kívüli programok megvalósítása és a tehetséggondozás. Ezek többek között a köznevelési és közművelődési szereplők bevonásával valósulhatnak meg.

„Nagy örömmel fogadtuk ezt a felajánlást, mint ÓMÉK - Olvasó, hiszen a térség meghatározó kulturális és művelődési intézménye vagyunk. Számos feladataink között szerepel például az oktatás. Vannak olyan rendezvények a városban, például a gyermeknap, május elseje, augusztus huszadika, amikor ezeket az eszközöket kiválóan tudjuk majd alkalmazni” - emelte ki Bukovinszky Zsolt, az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. igazgatója.  

Az alapvetően az önkormányzat tulajdonában lévő eszközöket az ÓMÉK – Olvasó számára használatba adja, akik igény szerint az óvodák rendelkezésére bocsáthatják azokat. Az ÓMÉK – Ózdi Muzeális Gyűjtemény használatába adott csontváz pedig az ismeretnyújtást szolgálja, amely segítséget nyújt a régészhomokozóban való felfedező munkához.

 

(forrás)