KineDok címmel dokumentumfilm vetítési programot szerveztek a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban
Kultúra
2023. febr. 24.

KineDok címmel dokumentumfilm vetítési programot szerveztek a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban

A KineDok országos programnak köszönhetően két napon keresztül 4 dokumentumfilmet is láthattak az érdeklődők a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban.

Az országos programsorozathoz csatlakozva februárban az ózdi közönség is részese lehetett a KineDok elnevezésű dokumentumfilm vetítési vizuális élménynek. A rendezvénynek köszönhetően a régió legjobb, kategórián belüli alkotásait tekinthették meg az érdeklődők. Az immár 6. éve működő KineDok sorozatnak a városban a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark adott otthont. Az intézményben kiemelten fontosnak tartják az egymásra figyelést, összekapcsolódást, összehangolódást éppen ezért évek óta sikerrel zajlik náluk a filmvetítéssel egybekötött közösségi program.

„Azon túl, hogy vannak egyénileg érdeklődő vendégek, természetesek azok a kiajánlások, amelyek kapcsán akár az iskolai csoportok, diákcsoportok, vagy az Ózdon nagyon-nagyon aktívan és motiváltan működő egyéb egyesületi körök figyelnek ránk és ellátogatnak a programjainkra” - emelte ki dr. Ádám Eszter, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark intézményvezetője.

A rendezvény megnyitóján a Dívák című magyar dokumentumfilmet láthatták a résztvevők, amely alkotás nagy sikert aratott a 18. Verzió Filmfesztiválon. A mű olyan generációs problémát boncolgat és jár körbe, mint a felnőtté válás, amely az érettségi előtt álló 18-20 éves korosztályt érinti leginkább. A vetítést követően a rendezővel, Kőrösi Mátéval és Szirony Szabolccsal a KineDok szakmai koordinátorával találkozhatott a közönség.

„Hogy miért szerethetik ezt a filmet annyira a nézők? Én azt gondolom, hogy egyrészt azért, mert erről a generációról, erről a mai 18-20 évesek generációjáról amúgy fikciós filmből is elég kevés készül Magyarországon, meg kevés is jut el szerintem az emberekhez” - mondta Kőrösi Máté, rendező.

A komplex vetítéssorozat kiválóan alkalmas volt arra, amit az NFÉ célként is kitűzött már maga elé, miszerint egyfajta kultúrmisszióként szervezik meg programjaikat a közönség számára. Ezt szem előtt tartva a filmek kiválasztása is tudatosan, mindig egy-egy tematikát figyelembe véve történik.