"közönség" címkével megjelölt oldalak

közönség

A Budapesti Fesztivál Zenekar adott koncertet az Ózdi Evangélikus Templomban.
Egyház
2022. máj. 7.

A Budapesti Fesztivál Zenekar adott koncertet az Ózdi Evangélikus Templomban. A közönség Förtsch, Buxtehude és Bach darabot is hallgathatott az est során.

Több táncstílusból tevődnek össze a koreográfiák, amelyeket akrobatika és légtánc elemek is színesítenek.
Kultúra
2022. máj. 6.

Pán Péter történetét tekinthették meg az Olvasóban az érdeklődők. Az előadás különlegessége, hogy a nagy része a levegőben zajlik. A New Step Fitnesz és Táncstúdió tagjai gyerekek.

Idén is sok érdeklődőt vonzott a május elsejei programsorozat városunkban.
Város
2022. máj. 2.

Idén is sok érdeklődőt vonzott a május elsejei programsorozat városunkban. A legtöbben a helyi együttesek produkcióira voltak kíváncsiak. Sztárfellépő a Compact Disco volt.

Földes László Hobo előadása töltötte meg érdeklődőkkel az Olvasót tegnap délután.
Kultúra
2022. ápr. 27.

Földes László Hobo előadása töltötte meg érdeklődőkkel az Olvasót tegnap délután. Mintegy hetven perc alatt a költő legnagyobb verseit hallgathatta meg a közönség.

A focinak közösségkovácsoló ereje van.
Sport
2022. ápr. 9.

Kispályás labdarúgó tornát szervezett a sportcsarnokban a Máltai Szeretetszolgálat. Az eseményen hat hátrányos helyzetű településről érkező együttes mérte össze tudását.

Újabb vándorcirkusz látogatott városunkba a napokban.
Hírek
2022. ápr. 8.

Újabb vándorcirkusz látogatott városunkba a napokban. Művészeik minden héten más településen kápráztatják el előadásukkal a közönséget, emögött azonban kemény munka áll.

Egyedi módon és átütő erővel vitte színpadra Rózsa Sándor életét az Urban Verbunk társulata városunkban.
Kultúra
2022. ápr. 2.

Egyedi módon és átütő erővel vitte színpadra Rózsa Sándor életét az Urban Verbunk társulata. Az Olvasó Színháztermébe sok érdeklődő érkezett.

A Pick Szeged U21 csapatát látta vendégül az ÓAM-Ózdi KC az alapszakasz utolsó fordulójában.
Sport
2022. márc. 13.

Legyőzte a Pick Szeged U21-et, ezzel pedig kvalifikálta magát az NB I/B. felsőházába az ÓAM-Ózdi KC felnőtt együttese. Szépszámú közönség előtt aratott sikert a csapat.

A két éve szervezett gála most végre megvalósulhatott.
Kultúra
2022. márc. 6.

Együtt címmel rendezett közös táncgálát a Szabad Szombat Táncegyüttes és a Gyöngyvirág Néptáncegyüttes az Olvasó Színháztermében.

Hosszú kihagyás után újra színpadra álltak az Erica C. tánciskola ózdi növendékei.
Sport
2022. márc. 1.

Félévet zártak az Erica C. Dance School ózdi táncosai. Az Olvasó színpadán minden csoport megmutathatta tudását a legkisebbektől a nagyokig.

Kiss Boglárka nemcsak a próbákon, hanem otthon is lelkesen készül a fellépésre.
Egészség
2022. febr. 25.

Kiss Boglárka is fellép az Együtt című előadáson március 5-én. A sikeres operációnak és rehabilitációnak köszönhetően a közönség így őt is láthatja majd az Olvasó színpadán.

fokep.jpg
Kultúra
2022. jan. 8.

Az ÓMÉK Olvasóban járt a Pesti Művész Színház társulata. Egy újévi operett gálát tekinthetett meg a közönség. Az operettirodalom legsikeresebb darabjai csendültek fel.

Újra megrendezték a Csillagszóró című gálaműsort az ÓMÉK Olvasóban.
Kultúra
2021. dec. 18.

Újra megrendezték a Csillagszóró című gálaműsort az ÓMÉK-Olvasóban. Az eseményen a házban tevékenykedő csoportok mutatták be produkcióikat.

255967274_260530962762690_7700806317561838546_n.jpg
Sport
2021. nov. 16.

Döntetlent játszott az ÓAM-Ózdi KC a Cegléd ellen. Mindkét csapatnak voltak jobb és gyengébb periódusai a meccsen. A gárda a tabella hetedik helyéről várja a folytatást.

Koncz Zsuzsa tartott nagykoncertet az ÓMÉK-Olvasó színháztermében.
Kultúra
2021. okt. 4.

Koncz Zsuzsa tartott nagykoncertet az ÓMÉK-Olvasó színháztermében. Az énekesnő többek között karrierje legszebb és legkedvesebb dalait hozta el az ózdi közönségnek.

Rékasi Károly színművész tartott önálló estet az Olvasóban.
Kultúra
2021. szept. 10.

Rékasi Károly színművész tartott prózai előadást Szerelmem, Erdély címmel az Olvasó Adorján Lajos termében tegnap este.

Az este sztárfellépője Pál Dénes énekes volt.
Szabadidő
2021. szept. 7.

Újra megtartották a Bolyoki Vigadalmat szombaton. A változatos programokkal tarkított szabadidős eseményt immár 21. alkalommal szervezték meg városunkban.

Színes fényekben pompázott az Olvasó melletti terület a Rózsakerti estén.
Kultúra
2021. aug. 31.

Ismét megrendezték a Rózsakerti Estét. A programok már délután elkezdődtek. Hét órától az ÓMI Zenés Színház produkcióját, majd este 8-tól Kamarás Iván és zenekarának játékát hallgathatta a közönség.

A mieink a Hidvégardó gárdáját látták vendégül és 9-1-re múlták felül őket.
Sport
2021. aug. 25.

Kiütéses győzelmet aratott a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában az Ózd-Sajóvölgye együttese. A mieink a Hidvégardó gárdáját látták vendégül és 9-1-re múlták felül őket.

Nézők a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark kertmoziján.
Kultúra
2021. aug. 17.

Nemcsak a film, hanem a zene is előtérbe került a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark nyári kertmozi sorozatának második állomásán.