Egy pont
Sport
2021. szept. 15.

Egy pont

Kiélezett küzdelmet hozott a 2021/2022-es NB I/B-s bajnokság nyitómérkőzése az ÓAM-Ózdi KC felnőtt együttese számára.

Nehéz találkozóval indult az idény a piros-kékek számára, hiszen a tavaly még NB I-es Orosházi FKSE-Tokai gárdáját fogadták az NB I/B-s pontvadászat nyitó játéknapján. Az első néhány perc egyértelműen a vendégeké volt, a mieink nehezen találták a rést az orosházi védelmen. 18 percnyi játék után, már 4-11 állt az eredményjelzőn, ekkor úgy tűnhetett, hogy elúszhat a mérkőzés. A csapat tartását mutatja azonban, hogy egy időkérést követően sorban érkeztek a hazai gólok, és a játékosok folyamatosan tüzelték egymást. A ritmusváltással olyannyira sikerült meglepni az ellenfelet, hogy 13-12-es ózdi vezetésnél vonulhattak pihenőre a felek.

A második játékrészt is jól kezdte Kocsis Csaba alakulat,a és a 40. percben már 5 találattal vezettek az Orosháza előtt. Ekkorra azonban kiütközött a fáradtság, ugyanis a padon nem mindenki volt egészséges, így kevesebb rotációs lehetőség adódott a vezetőedző számára. Visszajött a meccsbe a vendégcsapat, és az utolsó percig tartogatott izgalmakat az összecsapás. Egy perccel a vége előtt még a fekete-sárga mezesek támadhattak a győzelemért, ám a jó védekezést követően az ÓKC is lehetőséget kapott a két pont megszerzésére. Az utolsó támadás nem járt sikerrel, így 24-24-es döntetlennel ért véget a csata.

„Az elején nagyon nehezen indult, nem találtuk a megoldást támadásban és a gyors lerohanásaik ellenszerét is kerestük. Aztán megtaláltuk elől azt a felállást, ami ez ellen a védelem ellen eredményes volt, és hatékonyan tudtunk játszani. Emellett nagyon fontos, hogy hátul is jól védekeztünk. Gratulálok a fiúknak az egy ponthoz” - mondta Kocsis Csaba, az ÓAM-Ózdi KC vezetőedzője.

A vendégek kemény meccsre számítottak, és be is jött az elképzelésük. Az Orosháza célja egyértelműen az első ötben végezni, és bekerülni a rájátszásba. Vezetőedzőjük elárulta, hogy amennyiben sikerül nekik megnyerni a pontvadászatot, akkor jövőre vállalják az NB I-es szereplést.

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, aztán amikor elkezdtünk cserélgetni, akkor a kispadról nem tudtunk frissességet és új lendületet vinni a pályára. Az Ózd ezt kihasználta, és felül is kerekedett, okos hosszú támadásokkal pontos befejezésekkel átvették a vezetést. A második félidőben nekünk kellett rohanni az eredmény után, és a végén nekünk kell örülnünk az egy pontnak. Nagyot kellett küzdenünk a döntetlenért, de tudtuk, hogy erre számíthatunk” - értékelt Kovács Attila, az Orosházi FKSE-Tokai vezetőedzője.

A döntetlennek köszönhetően a mieink a tabella hatodik helyéről várják a folytatást. A következő fordulóban ismét hazai pályán bizonyíthatnak a srácok. Ezúttal a Békéssel küzdenek majd meg a két pontért a Marosi István Városi Sportcsarnokban.