27-en nyújtották segítő karjukat a SZIKSZI-ben
Egészség
2023. ápr. 21.

27-en nyújtották segítő karjukat a SZIKSZI-ben

Közel harmincan adtak vért a SZIKSZI-ben. Voltak olyan tanárok és tanulók, akik először vettek részt ilyen beavatkozáson. Az önkénteseknek ezúttal is kedveskedtek meglepetéssel.

Ismét véradásra várták az ózdiakat a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének munkatársai. Ezúttal azonban nem a megszokott Árpád vezér úti helyszínen, hanem a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium konferencia termében rendezték az eseményt az Országos Vérellátó szolgálattal karöltve, ahol délelőtt kilenc órától, egészen tizenegy óráig biztosítottak lehetőséget a beavatkozásra.

„Célunk az ezzel, hogy a diákok figyelmét felhívjuk arra, hogy a rendszeres véradás az mennyire jó, és hogy ők is tudjanak segíteni másokon ezáltal, hogy ők eljönnek ide vért adni. Most egy felajánlást kaptunk egy egri játékteremből, ahol 20% kedvezményt kapnak a diák véradóink, és egy tartalmas játékot tudnak eltölteni ott” - nyilatkozta Kása-Buth Fanni, a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének területi munkatársa.

A szervezet egyébként minden hónap utolsó szerdáján az Árpád vezér út 22/C szám alatt tart véradást, amely most április 26-án lesz esedékes. Azonban igyekeznek minél szélesebb körben terjeszkedni, az intézmény pedig partner volt ebben. Négyhavonta rendszeresen járnak ide. Az iskolában igyekeznek felhívni a diákok figyelmét a véradás fontosságára.

„Büszkék vagyunk, mert mindig akad olyan, aki először úgy dönt, hogy először vért ad. Éppen most hallottam a tanáriban, hogy van olyan osztályfőnök, aki még nem adott soha vért, most pedig a diákjaival együtt gyűjtenek erőt rá. Közösen döntöttek úgy, hogy együtt vért adnak, először életükben. Nagyon örülünk, nagyon büszkék vagyunk a diákjainkra, hogy ennyire fontosnak érzik ezt a dolgot, amennyire valóban” - hangsúlyozta Miskolczi Orsolya, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatóhelyettese.

Az orvosi konzultációt és néhány dokumentum kitöltését követően már helyet is foglalhattak a páciensek a székekben. Már a legutóbbi alkalommal is sikerült teljesíteniük a tervet, most 27-en nyújtották segítő karjukat. A jó példa ragadós, Bujkó Péter szülei is rendszeres véradók. A fiatalember azt mondja, hogy testileg és szellemileg is jó érzéssel tölti el, hogy tehet valamit a közösségért.

„Azért tartom fontosnak, mert az ember környezetében előfordul, hogy ha valakinek szüksége van esetleg egy műtét során véradásra, akkor azért jó lenne, hogy ha nem kell vacillálni, hogy most ugyan a műtéthez honnan szerezzünk vért. Azzal se húzzuk az időt, minnél hamarabb megkaphatná az esetleges ellátást” - nyilatkozta Bujkó Péter, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.

Hogy minél többen adjanak vért a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsodi Területi Szervezete működési területén középiskolások számára felhívást tett közzé. Már jelentkezhetnek a fiatalok egy videó és plakát pályázatra. Ezzel kapcsolatban az érdeklődők a 06 30/ 268 7016-os telefonszámon, vagy a Vöröskereszt Ózd közösségi oldalán kaphatnak bővebb tájékoztatást. Az alkotásokat május 31-ig várják az ozd@voroskereszt.hu e-mail címre.