„Reptér… lobog a szélben a szélzsák” – A Korda házaspár volt a Városi Majális sztárvendége
Kultúra
2023. máj. 2.

„Reptér… lobog a szélben a szélzsák” – A Korda házaspár volt a Városi Majális sztárvendége

Több ezres tömeg fogadta hatalmas ovációval az Ifjúsági Parkba érkező Korda házaspárt, akik előtt a helyi érdekeltségű Nagyanyám Blues-A is fellépett.

Április 30-án este fél héttől kezdődött az úgynevezett előmajális a szabadtéri rendezvények helyszínéül szolgáló Ifjúsági Parkban. A Nagyanyám Blues-A, mint előzenekar alapozta meg a hangulatot, majd fokozódó izgalommal várta a közönség, hogy megérkezzen a nap sztárvendége a Korda házaspár. A több évtizede tartó töretlen sikerek sem részegítették meg az előadókat, és bár több lehetőség is adódott volna a külföldi karrierhez, mégis a magyar közönség szeretete volt számukra a legfontosabb.

„Az a fajta kontaktus, ami a magyar közönséggel van, tehát a testvéreinkkel, az sehol nincsen máshol. Az teljesen mindegy, hogy milyen nyelvterület, mert mindenhol nagyon kedvesek. De az, hogy Magyarországon énekelhetünk, az nekünk az anyatej” - mondta Korda György.

A sztárházaspár annak az esszenciájáról is vallott, hogy az 1980-as évek óta nemcsak a munkában, hanem a magánéletben is társai egymásnak.

„Mi nem konkurenciái vagyunk egymásnak, hanem a házastársai, a szerelmei és a munkatársai is. Szeretjük egymást a színpadon is ugyanúgy, mint a privát életben. Segítjük egymást, tehát úgy gondoljuk, hogy ez egy természetes állapot. Mi olyanok vagyunk, amilyennek a színpadon látják. Ennyi ideig nem lehet szerepeket játszani” - fogalmazott Balázs Klári.

A rövid várakozás után hatalmas ováció fogadta a házaspárt. A sziporkázó színpadi gegekkel tarkított előadáson számos örökérvényű sláger is elhangzott. De természetesen a fiatalok körében szintén zajos sikernek örvendő Reptér is felcsendült a színpadon, amit kicsik és nagyok egyaránt lelkesen énekeltek az előadókkal együtt.