Különleges óra
Oktatás
2021. okt. 7.

Különleges óra

Szabó Bence ebtenyésztő tartott előadást a József Attila Gimnázium és Kollégiumban. Két tanórát töltött az intézményben, ahol közel százhúsz gyerek tudhatott meg több információt a kutyakiképzésről.

A második órában diákokkal telt meg a József Attila Gimnázium és Kollégium laboratóriumi terme. Szabó Bence, egykori JAG-os tanuló tartott előadást az ebtenyészetéről. Ez az állatok világnapja alkalmából jött létre, emellett a fiatalok önbizalmának erősítéséről is szólt. Bencének a terve kiskora óta az volt, hogy kutyákkal szeretne foglalkozni, és ezt az álmát sikerült valóra váltani. Ezért szeretnék ösztönözni a pedagógusok a növendékeket, hogy tartsanak ki a céljaik mellett.

„Ez egy újszerű dolog, hiszen hétfőn hoztak be a tanulók kisállatokat, az alapvetően már hagyomány, és sok iskolában véghez vitt program. Ilyet viszont még senki nem valósított meg. Úgy gondoltam a tizenkettedikesekkel is beszélgetvén, hogy nekik is nagyon sok olyan tervük van, ami az állatokhoz kötődik munka és továbbtanulás kapcsán, hogy összekötjük a kettőt” - mondta Heiling Jolán, a József Attila Gimnázium és Kollégium ökoiskolai koordinátora.

Két tanórát tartott a kutyakiképző az intézményben, amin csaknem százhúsz diák vett részt. Bence a megkeresést nagy örömmel fogadta, és azonnal igent mondott. Közel kilenc éve foglalkozik ezzel. Most körülbelül húsz négylábúja van, akikről nap mint nap gondoskodik. A világkiállításon pedig már többször járt ebeivel.

„Egy nyolc év fölötti kutyámat vittem el, ott kitűnő minősítést kapott az osztályában. Nyolcan voltak a veteránok között. Illetve egy fiatal kan kutyámat vittem még, ő is elég szép eredményt ért el. Nagyon sokan voltak, tehát már az is élmény volt, hogy ott lehettünk” - nyilatkozta Szabó Bence, kutyakiképző, kutyatenyésztő.

Erre a napra az egyik boston terrierjét hozta el, aki a Pinki névre hallgat. Az órákon arról beszélt, hogyan indult el a pályán, hogy milyen nehézségekkel nézett szembe és ezeken a problémákon hogyan tudott túllendülni. A jövőbeli tervei között szerepel, hogy minél több kutyája legyen és őket sok helyen megmérettethesse.