„Világszínvonalú gyárat építünk Ózdon! – Együtt megcsináljuk!”
2024. márc. 19.

 

Az 1975-ben Liechtensteinben alapított családi vállalkozás, a Neutrik Csoport a világon éllovas a szórakoztató és koncertipar számára készülő elektronikai, száloptikai és elektronikus csatlakozási megoldások fejlesztésében, gyártásában, illetve értékesítésében. Ózdi gyárukban elektronikus csatlakozók kézi összeszerelését végzik, mára beindult a kábelgyártás. Kétszáztíz dolgozójuk mellett, mintegy harminc határozott idejű munkavállalót is foglalkoztatnak. Másfél éve kapcsolódtak be a város vérkeringésébe.

 

Zajlik a kézi összeszerelés a gyárban.

 

ÖSSZEÁLLT A KÉP

 

Marton Zsolt a Neutrik Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

 

2023 májusára kialakult a teljes menedzsment, kiválasztották a helyi gyár ügyvezető igazgatóját. Marton Zsolt Székesfehérvárról érkezett. Az elmúlt húsz esztendőben amerikai, német és japán autóipari cégeknél dolgozott. A szakember megyénkhez is kötődik, ugyanis Miskolcon, eredetileg bányagépész mérnökként végzett. A Neutrik Group filozófiája és tervei szimpatikusak voltak számára. Kedvet kapott, hogy csatlakozzon a csapathoz, részt vegyen a fejlesztésekben és hozzátegyen a felépítéshez.

„A Neutriknak nagyon jó rendszerei vannak, amit itt megismertem a kollégáktól, de úgy gondolom, hogy az elmúlt 22 évben megszerzett tapasztalatom alapján én is hozzá fogok tudni tenni és segíteni nekik ebben, hogy együtt dolgozva elérjük céljainkat” - mondja Marton Zsolt, a Neutrik Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A JÖVŐT ÉPÍTIK

 

A Katona József Úti Óvoda, valamint az Újváros Téri Tagóvoda képviselői átvették az adományról szóló utalványokat.

 

A Neutrik nem Ózdon akar lenni, hanem Ózd részéve szeretne válni, ezért időről időre felkarolnak helyi kezdeményezéseket. A mindennapok rohanásában igyekeznek időt szakítani városi ügyekre. Támogatják az oktatást, a kultúrát, amellyel nem titkolt céljuk, hogy dolgozóik ne csak a munkahelyükön érezzék jól magukat, hanem tágabb környezetüket is szeretnék élhetőbbé tenni. A városi televízió és az Olvasó dolgozóinak munkáját is segítik különböző technikai eszközökkel, emellett pedig a Pózdium című nagysikerű talkshowt is támogatják.

 

CÉLKERESZTBEN A MUNKAVÁLLALÓK

 

A felfújható kalózhajó felé igyekeznek a dolgozók a Neutrik családi napján.

 

Azt szeretnék ha munkavállalóiknak számos előnye származhatna abból, hogy a Neutrikban dolgoznak. Kiemelten fontos számukra a közösségépítés. Az elmúlt időszakban számos olyan programot valósítottak meg, amely még szorosabbra fűzte az egymás közti kapcsolatot.

„Minden cégnek vannak gazdasági céljai, viszont nem mindegy, hogy hogy éri el őket és itt a cégnek az a célja, hogy egy jó csapat dolgozzon a cégen belül, ők jól érezzék magukat és jó körülményeket teremtsen a cég” - véli Marton Zsolt.

Ugrálóvár, csocsóasztal, ügyességi játékok és arcfestés várta a dolgozókat a Neutrik Hungary Kft. tavaly július végi családi napján. Meginvitáltak mindenkit ebédre is. Az eseményt hagyományteremtő céllal szervezték meg.

 

Egy kislány botra erősített fonállal horgászik a Neutrik családi napján.

 

CSALÁDIAS LÉGKÖR

 

Szépen megterített asztaloknál ülnek a Neutrik Hungary Kft. munkatársai a karácsonyi vacsorán.

 

A karácsonyt is közösen töltötték az Olvasó Adorján Lajos termében. Svédasztalos vacsorával és változatos fellépőkkel hálálták meg dolgozóik egész éves munkáját. Emellett pedig két gyermeknevelési intézménynek is adományoztak. Jóvoltukból az Újváros Téri Tagóvoda és a Katona József Úti Óvoda kétszáznegyvenezer forinttal gazdagodott egyenlő arányban. A jó hangulatért a Coctail Music Party Zenekar felelt, az eseménynek meglepetés vendége is volt Csonka András személyében.

 

ZÖLDÍTÉS ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM

 

Fát ültetnek az Ezer fa program keretében a Neutrik Hungary Kft., valamint az önkormányzat képviselői.

 

2024 februárjában elkezdődött „Ezer fa” programjuk, amelyet dolgozóikkal közösen valósítanak meg. A következő négy esztendőben minden alkalmazottuk kap egy fát, amelyek jellemzően a tó partján, óvodák és iskolák környezetében foglalják el végleges helyüket. A vállalat vezetői kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre és a zöldítésre. Az első fát a város képviselőivel az Ózdi Horgásztó partján ültették el. Akciójuk jól illeszkedik településünk önkormányzatának célkitűzéseibe, hiszen a város több pontján is fellelhetőek csemetekertek.

 

Csoportkép is készült a faültetést követően.

 

ÁTÉPÍTÉS ÉS GYÁRTÁS

Jól halad az átépítés és nagy erőkkel zajlik a termelés a Neutrik Hungary Kft. ózdi gyárában. A második ütem is befejeződött, öltözők, mosdók, irodahelyiségek, gyártócsarnokok újultak meg az elmúlt időszakban. Ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan bővítik elérhető termékeik körét.

 

Nagy erőkkel zajlik az átépítés az egyik földszinti helyiségben.

 

A kivitelezési és tervezési feladatokkal a THINK Projects Kft.-t bízták meg. A beruházó pontos koncepciót állított fel számukra. A liechtensteini székhelyű cégvezetés a gyártási program intenzív felfuttatása mellett a teljes telephely felújítását, modernizálását tűzte ki célul.

 

A gyártócsarnok területét is érintik a munkálatok.

 

A korszerűsítést azonban úgy kell megvalósítaniuk, hogy közben folyamatosan üzemel a létesítmény, a gyártósorokon zajlik a termelés. Bár feladták a leckét számukra, a kivitelező cég szakemberei gördülékenyen veszik az akadályokat. Kósa Zoltán projektvezető igen komplexnek ítéli a feladatot.

„Érinti a gyártócsarnok területeit is a felújítás. Alapvetően ezeket építészetileg nem kellett módosítani. Az épületgépészeti rendszereket újítottuk fel, tehát hűtő és fűtőrendszert alakítottunk ki. A szociális, illetve irodaterület tekintetében ez egy komplexebb dolog, hiszen ott alaprajzi módosítás is készült, tehát megváltoztattuk a kiosztást, valamint létrejött egy új öltözőblokk is az emeleten. A földszinten pedig a dolgozók részére melegkonyhás étkeztetést teszünk lehetővé. Ez új funkcióként jön létre. Ami még kihívás volt, hogy ezek az épületek különböző korúak, tehát van közöttük, ami több mint 30 éves, van ami még régebbi. A felújítás olyan szintű beavatkozásokat igényel, hogy néhány helyen az épület tartószerkezetéig kellett bontási munkálatokat végezni, adott esetben a meglévő födémeket és aljzatokat is meg kellett bontani, víz -és csatornahálózatot kiépíteni. Az idősebb épületeknél nem feltétlenül minden a tervek szerint valósult meg, tehát egész sok helyszíni problémával találkoztunk, amit meg kellett oldani” - összegezte Kósa Zoltán projektvezető.

 

A megújult gyártócsarnok.

A felújított irodahelyiségbe új bútorok érkeztek.

Felújított öltözőszekrények.

Felújított zuhanyzók.

 

2024 A HATÉKONYSÁG ÉVE

 

Az elmúlt időszakban termékpalettájuk jelentősen bővült. Mára közel ezer típust gyártanak. Céljuk, hogy észszerű megoldásokkal, minél gazdaságosabban tudjanak csatlakozókat, kábeleket előállítani a vevői igényekhez igazodva.

„Két szlogent adtunk ennek az évnek, az egyik a hatékonyság éve, tehát itt vannak a gyártósorok, működnek. De még hatékonyabban hogyan lehetne működtetni? Van egy rendszerünk, amelybe bevonjuk a dolgozókat. A másik pedig a kábel éve, mert egy teljesen új termék érkezett. Már át is adtuk az első gyártósort körülbelül három hete, sőt múlt héten szállítottunk közel huszonkétezer darab kábelt az USA-ba” – mondta Marton Zsolt.

 

Csoportkép a Neutrik Hungary Kft. csapatáról.

 

Szöveg: Tóth Alexandra
Fotók: Csipkés Róbert, Nagyné Prokk Bettina, Neutrik Hungary Kft., Rejtő Hanna, Tóth Alexandra