Címzetes főorvos elismerésben részesült dr. Monostori Lilla

Polgármesteri elismerést vehetett át dr. Monostori Lilla fogorvos a Városházán. A címzetes főorvos titulust az ózdi egészségügyi ellátásban végzett húsz éves munkájáért kapta.

Dr. Monostori Lilla neve ismerősen csenghet sok ózdi ember számára. A fogorvos több mint húsz éve tevékenykedik városunkban. A diploma megszerzése után rövid ideig Putnokon dolgozott, majd Ózdon helyezkedett el. A Városháza jegyzői tárgyalójába egy jeles alkalom kapcsán érkezett a doktornő.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy azok az emberek, akik a városnak a tartópillérei, így a fogorvosok és a háziorvosok is, a munkájuk eredményeképpen megfelelő elismerésben is részesüljenek. Így történt ez a mai nap is, hiszen Monostori Lilla doktornő húsz éves ózdi munkaviszony után címzetes főorvosi kinevezést kapott tőlem, és ennek az átadása történt meg a mai napon. Bízom benne, hogy még sokszor húsz évig az ózdiak szolgálatában fog állni” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Janiczak Dávid polgármester egy virágcsokorral és egy elismerő oklevéllel köszönte meg a fogorvos lelkiismeretes munkáját. Dr. Monostori Lilla örömmel vette át a megtisztelő címet. Húsz év távlatából szívesen emlékszik vissza a kezdetekre.

„Tulajdonképpen amire a legszívesebben emlékszem vissza, az az idős kollégáimnak a búcsúztatása. Az, hogy úgy tudtam őket elbúcsúztatni, hogy én azt gondolom, hogy sokat tanultam tőlük, ők is szívesen fogadtak és segítettek bármiben. Én próbáltam meghálálni aztán a későbbiek során azt, amit ők tettek” - fogalmazott dr. Monostori Lilla, fogorvos.

Az ünnepélyes átadó után egy rövid, kötetlen beszélgetés következett. A doktornő elmondta, hogy folyamatosan képzi magát, hisz fontos, hogy naprakész tudással rendelkezzen.

(forrás)