Kikaptak helyi asztaliteniszezőink
Sport
2022. márc. 7.

Kikaptak helyi asztaliteniszezőink

Vereséget szenvedtek az Ózd VSE csapatai a hétvégén. A megyei alakulat a Pataki Asztalitenisz SC-t fogadta, míg az NB II-esek a Kováts DSE Karcag pingpongosaival nézett farkasszemet.

Ismét pingponglabda pattogástól volt hangos a Marosi István Városi Sportcsarnok. Az Ózd Városi Sportegyesület Asztalitenisz Szakosztályának csapatai ugyanis itt csaptak össze az aktuális ellenfelekkel. Az NB II-es alakulat a jó erőkből álló Kováts DSE Karcag gárdáját fogadta.

„Mindenki próbált a tudása és a lehetősége szerint maximálisan felkészülni erre a meccsre. Nem mondom, hogy vérmes reményekkel érkeztünk ide Ózdra. A hazai csapat sokkal előrébb tart felkészülésben. Megpróbáljuk a legjobbat kihozni ebből a meccsből, főleg úgy, hogy az ellenfél egyik jó játékosa hiányzik. Reménykedünk is benne, hogy esetleg pontot is tudunk szerezni” - mondta Hubert Attila, a Karcag játékosa.

Végül a Karcag el is vitte a pontokat Ózdról a 7-11-es végeredménynek köszönhetően. A megyei csapat a Pataki Asztalitenisz SC pingpongosaival mérkőzött meg. Bakos János, Tóth László és Kovács Attila is több szettet tudott fogni, de összességében a sárospatakiaknak jött ki jobban a lépés. A mieinknek a felkészülése sem zajlott zökkenőmentesen.

„Leginkább lelkileg készültünk, mert edzéshiányunk van. A Covid miatt a termünk nem állt rendelkezésre, csak a fél terem. Az Árpád Vezér Általános Iskoláról beszélünk, normál esetben mind a két tornaterem rész a rendelkezésünkre áll. Most sajnos csak az egyik, az is korlátozott időben. Így tehát edzeni nem nagyon tudtunk, plusz még a csapatot különböző sérülések is sújtják” - nyilatkozta Kovács Attila, az Ózd VSE szakosztályvezetője.

Ezen a mérkőzésen 8-10 arányban tudott győzedelmeskedni a sárospataki alakulat. A találkozókat követően a megyei csapat a tabella negyedik helyéről várja a folytatást, míg az NB II-es gárda az ötödik pozíciót foglalja el.