Utolsó előtti
Kultúra
2020. okt. 27.

Utolsó előtti

Udvaros Dorottya volt a Pózdium kilencedik állomásának vendége.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nemcsak munkásságáról beszélt, hanem egy dalt is előadott a nézőknek, annak ellenére, hogy élő zenei kíséret nélkül nem szokott énekelni. A Hóesés című szám elsősorban az est házigazdájának szólt, azonban az ózdi nézőknek is rabul ejtette a szívét. A helyi közreműködő ezúttal az Ózdi Városi Televízió szerkesztő-műsorvezetője, Lendvai-Bóta Nóra volt, aki egy új arcát mutatta meg a jelenlévőknek.

Lendvai-Bóta Nóra 2017 óta erősíti az Ózdi Városi Televízió szerkesztőgárdáját. Kevesen tudják róla, de már az általános iskolás éveiben ismerkedett a zenével. Élt Budapesten is, ott járt egyetemre, mongol szakon végzett. Eközben több zenekarban is megfordult, a Mikrobe elnevezésű formációval egy mongol népdalt is feldolgozott. Cserháti Zsuzsa Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem című száma után a Gonan harral nyűgözte le a közönséget a Pózdium helyi közreműködőjeként. Tegnap este Udvaros Dorottya színművész látogatott városunkba, aki egyébként a Halhatatlanok Társulatának is örökös tagja. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész, bár keveset beszélt magánéletéről, azért szót ejtett fiáról, akit próbált óvni a filmes világtól, ő mégis kaszkadőrnek állt. Udvaros Dorottya édesanyjával való kapcsolatáról is kendőzetlenül nyilatkozott, így a hallgatóság általa betekintést nyerhetett Dévay Camilla tragikus és mégis csodálatos pályafutásába. Persze a jelen történései és színházi szerepei is célkeresztbe kerültek.

„Egy előadás nem lehet soha teljes mértékben kritika nélküli. Bármit játszunk, akármilyen nagy klasszikust, azt a mai nézők fogják nézni, és ők a mai problémáikkal ülnek be. Tehát egy nagy klasszikus előadásnak kell, hogy legyen valami szála, ami a mának szól. A művészeknek mindig is az a feladata, hogy minden anomáliára, ami körülvesz minket, ami előfordulhat, hogy a legjobb szándékból fakadó, de végül is mégsem úgy sül el, arra reflektáljunk, és tükröt tartsunk. Ezt máshogy nem lehet csinálni” - mondta Udvaros Dorottya, színművész.

A beszélgetés végén egy egyedülálló produkció következett, ugyanis Udvaros Dorottya sohasem szokott úgynevezett zenei alapra énekelni és még nem is próbált ilyesmit. Azonban Bukovinszky Zsolt kérésére Ózdon kivételt tett, a Pózdium színpadán elénekelte a Hóesés című dalt, amely nagy sikernek örvendett a nézők körében is.

Az Udvaros Dorottyával készült teljes beszélgetést az Ózdi Városi Televízió novemberben 30-án tűzi műsorra. A Pózdium utolsó televíziós felvétele november 23-án lesz, akkor Stohl András színművészt, televíziós és rádiós műsorvezetőt kérdezi majd Bukovinszky Zsolt az Olvasó Adorján Lajos termében.