A bárányhimlő elleni védőoltás beadásának időpontja megváltozott

Megváltozott a bárányhimlő elleni védőoltás beadásának időpontja. Korábban tizenhárom hónapos korban kapta meg a vakcinát a baba.

Türelmesen várakoztak a szülők a kicsikkel az Újváros téri rendelő várótermében. Voltak, akik védőoltásra hozták gyermekeiket, akik már megszületésük után, még a kórházból való hazamenetel előtt megkapták első oltásukat, a BCG-oltást, mely a tbc ellen nyújt védettséget. Aztán a kötelező védőoltások sorozata folytatódik, hiszen többek között a torokgyík, szamárköhögés, a járványos gyermekbénulás, kanyaró és a bárányhimlő ellen is oltást kapnak a csöppségek. Utóbbinak megváltozott a beadási ideje.

„Az első bárányhimlő elleni védőoltást, melynek úgy hívják a vakcináját, hogy Varivax, eddig tizenhárom hónapos korban adtuk, most előre kerül egy hónappal. Tizenkettő hónapos korban a Prevenar, a pneumococcus baktérium által okozott agyhártyagyulladás elleni védőoltással egy időben, tehát tizenkettő hónapos korban kerül, az első Varivax bárányhimlő elleni védőoltás első része beadásra. A második Varivax, a második bárányhimlő elleni védőoltás, amit eddig tizenhat hónapos korban adtunk, szintén egy hónappal előre kerül. A tizenöt hónapos kori MMR vakcinával, azaz mumpsz, kanyaró és a rózsahimlő elleni védőoltással kerül egy időben beadásra” - mondta dr. Csízi Zoltán, gyermekorvos.

A bárányhimlő elleni védőoltás korábbi beadásának időpont változását a szülők többsége örömmel fogadta.

„Egyszerre adják be egy másik kötelező védőoltással a bárányhimlő elleni oltást, végül is így nem kell külön jönnünk. Sorbanállás szempontjából is ez nekünk megfelelő” - nyilatkozta Magyarné Csépányi-Fürjes Annamária.

A csecsemők és kisgyermekek fogékonyabbak és védtelenebbek a különböző kórokozókkal szemben, mert ebben az életkorban még nem alakult ki az optimális immunválaszadás képessége szervezetükben.

Kép forrása: internet.

(forrás)