Oltási akcióhét
Egészség
2021. nov. 8.

Oltási akcióhét

Oltási akcióhetet indít a kormány november 22-e és 28-a között a kórházi oltópontokon.

Ez alkalommal akik még nem éltek a lehetőséggel, kivételesen előzetes regisztráció nélkül is megjelenhetnek, valamint időpont foglalás sem szükséges. Ennek ellenére érdemes előzetesen bejelentkezni, mert a behívás érkezési sorrendben történik majd. Utánajártunk, hogy az Almási Balogh Pál Kórházban hogyan készülnek a betegek fogadására.

A hétvégi adatok alapján már 5 millió 975 ezer ember kapta meg az első, míg 5 millió 755 ezer a második körös oltást

1 millió 369 ezren pedig már a harmadik adagot is felvették. Magyarország Kormánya a járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében oltási akcióhetet indít november 22-e és 28-a között. A kórházak országszerte megemelt kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják azon a héten az oltatlanokat, de akár a második, harmadik oltást is ilyen feltételek mellett lehet felvenni. Az előbbiek esetében a regisztrációjukat a helyszínen végzik el és vakcinázásuk érkezési sorrendben történik.

„Aki felvette az első két védőoltást körülbelül 4-5 hónappal ezelőtt, javasolnám neki az emlékeztető oltást, mivel a delta vírus nagyon agresszív. Emlékeztető oltásra szükség van, mivel az immunrendszer kezdi elfelejteni a régi vírusnak a szerkezetét. Az új vírusvariáns most jelent meg, úgyhogy javasolnám a védőoltást mindenkinek” - fogalmazott dr. Sahin Fawaz kollegális főorvos.

A kórházak reggel 7 és este 19 óra között várják azokat, akik fel szeretnék venni valamelyik oltást. Időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni. Azoknak, akik regisztrálva vannak, javasolják, hogy mindenképp jelentkezzenek be, hogy gördülékenyebben haladhasson a vakcinák beadása. A kórházi oltópontok többségén egyébként ötféle vakcina áll majd rendelkezésre, amely a Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. Annak is utánajártunk, hogy az Almási Balogh Pál Kórházban jelenleg milyen szintű a járványhelyzet.

Korábban országos látogatási tilalmat rendeltek el, így az Almási Balogh Pál Kórházban is megváltozott szabályok mellett folyik a munka. Persze vannak méltányossági esetek. Így kiskorú gyermekkel egy kísérő mehet be, valamint a vajúdó kismamával egy előre megnevezett személy, valamint haldoklóval szintén egy ember.

Természetesen a megfelelő védelmi eszközöket alkalmazni kell és a protokollt is be kell tartani. Az Almási Balogh Pál Kórházban egyébként már egy hete zajlik az enyhe és a középsúlyos betegek ellátása is 51 ágyon. A súlyos intenzív ápoltakat jelenleg csak megyei és a centrum kórházakban lehet ellátni. Jelenleg minden olyan vizsgálat során, ami személyes kontaktust igényel és jelentősebben fennáll a fertőzés veszélye, fel kell mutatni a páciensnek védettségi igazolványt vagy két napnál nem régebbi negatív PRC tesztet.