Aszfaltozzák a körforgalmat
Város
2019. máj. 28.

Aszfaltozzák a körforgalmat

Célegyeneséhez érkeztek a Piac és Sárli utak kereszteződésében épülő körforgalom munkálatai.

A mielőbbi átadás érdekében hétvégén is dolgoztak a kivitelező cég szakemberei. Az aszfaltozás tegnap kezdődött, így az alsó kötőréteget már kialakították, ma a kopóréteg lehúzása volt a feladat. Városunk polgármestere, valamint az építésvezető is abban reménykedik, hogy egy héten belül elkészül a kereszteződés, persze csak ha az időjárás nem írja át a forgatókönyvet.

Városunk nyolcadik körforgalmát március végén kezdték el megvalósítani a kivitelező cég munkatársai. Ma, mivel megkezdődött az aszfaltozás, Kristonné Sipos Ágnes, a projekt menedzsere és Janiczak Dávid, városunk polgármestere személyesen is megtekintette a csomópont építésének menetét.

„A körforgalom építésének üteme leginkább most már az időjárástól függ. A munkálatok előrehaladt állapotban vannak. Már akár egy héten belül át lehetne adni a forgalomnak az új létesítményt. Tényleg annak szurkolunk, hogy most már ne essen tovább az eső, hiszen az aszfalt kopórétegét esős időben nem tudják felvinni. Minden más munka jó ütemben halad, és a napokban kész lesz a körforgalom” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

A gyorsabb munkavégzés érdekében hétvégén is dolgoztak a területen, akkor a terelőszigetek szegélyeit rakták le és fugázták ki, hogy a hétfői aszfaltozásra minden készen álljon.

„Tegnap az alsó kopóréteg hetven, nyolcvan százaléka lehúzásra került. A mai nap folyamán a maradékot is lehúzzuk az alsó kötőrétegnek. Az alsó kopóréteg húzása időjárástól függő, ugyanis ha a két réteg közé víz kerül, akkor az ront a minőségen, tehát erre nagyon oda kell figyelnünk. Az időjárásból fakadóan olyan munkákat tudunk végezni, amely adott esetben eső esetén sem okoz problémát” - mondta Gyurkó Tibor, a Lasped Kft. építésvezetője.

Ilyen például a térkövezés, illetve a közúti KRESZ-táblák oszlopainak lehelyezése, valamint bebetonozása. Az aszfaltozás gépi munkáját hátráltatja, vagy egyáltalán nem teszi lehetővé a rengeteg aknafedlap elhelyezkedése, ugyanis tizenöt darab található a területen. Így ezeken a részeken csak kézi erővel tudnak haladni. Tulajdonképpen már csak egy járdaszakasz szegélyezése van hátra, illetve egy másik ágat kell betonréteggel áthúzniuk. A melegaszfaltot Múcsonyból szállítják. Körülbelül 230 tonnát használtak fel a kilenc centiméteres kötőréteg kialakítására, ennek a mennyiségnek csupán a hatvan százaléka kell az öt centiméteres kopóréteg lehúzására.