Finisben a fejlesztés
Város
2020. szept. 17.

Finisben a fejlesztés

Hamarosan teljesen elkészül a kerékpárút-hálózat Ózdon.

A kivitelező cég építésvezetője szerint a projekt jelenleg 80 százalékánál tart. A napokban folytatódik a Bolyki főúti körforgalom és a Városi Stadion közötti szakasz építése, a piaci hídon pedig körülbelül két hét múlva fejeződik be a munka. A tervek szerint október közepére lesz átadható állapotban az egész várost érintő fejlesztés.

A kerékpárút-hálózat kiépítése több mint egy éve indult meg Ózdon. Azóta már a projekt nagy része elkészült, a kerékpáros nyomokat és sávokat is felfestették szinte mindenhol. Tegnap a takarékszövetkezet előtti részen is megtörtént az alsó aszfaltréteg kialakítása, jövő héten pedig ezt egy kopóréteggel is ellátják. A napokban a szakemberek a Bolyki főút irányában is megkezdték a munkálatokat.

„Tizedikén a Bolyki szakaszon kezdtük meg egy 500 méteres szakasz építését. Ebből már egy szakasszal, a szegélyezéssel és a betonozással a mai napon készen leszünk. Ez után folytatjuk tovább a Bolyki főúti szakasz építését, ami egy osztott pályás, aszfaltos kerékpárút lesz” - mondta Janó József, a Lasped Kft. építésvezetője.

Az építésvezető hozzátette, hogy ezek a munkálatok kevésbé fogják zavarni a közlekedőket. Emellett elmondta, hogy a projekt jelenleg körülbelül a 80 százalékánál tart és hamarosan befejeződik. Ezt városunk alpolgármestere, Farkas Péter Barnabás is megerősítette.

„Elkészül ez a régóta folyamatban lévő beruházás, amely a kerékpárút Ózd infrastrukturális fejlődését és kiépítését jelenti. Reményeink szerint meg fog történni a műszaki átadás is, amint láthatják a kedves lakosok is, a piac területén elkészült már a híd, majdnem teljes mértékben, csak utómunkálatokra vár az elkövetkező napokban. Nemsokára felkerülnek majd azok a horgonyzott elemek, amelyek a korlátot fogják majd jelenteni, illetve ugye felfestésekkel is találkozhattak a lakosok. Ezúton is szeretném kérni, hogy habár a műszaki átadás még nem történt meg, a kerékpárosok bátran vegyék igénybe az elkészült szakaszokat, amelyek városunkban találhatóak, hiszen ezáltal nekik is könnyebb lesz a közlekedésük” - nyilatkozta Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

Nemrég a piaci híd útszűkületet okozó fejlesztésének nagy része is elkészült. Itt tegnap fejezték be a beton utókezelését. A szakembereknek innentől számítva körülbelül 10 napot kell várniuk, míg a víz elpárolog a betonszerkezetből. Ezt követően felkerül a műanyaggal ellátott kopóréteg és végül a védőkorlátok.