Két keréken
Város
2020. dec. 22.

Két keréken

Lezárásához érkezett városunkban a kerékpárút-projekt.

Ennek keretében ma délelőtt néhány bringás is szemügyre vette az egyik szakaszt. Az önkormányzat kiemelt célja az volt a pályázat benyújtásakor, hogy kényelmesebben és biztonságosan közlekedhessenek ezután a helyi emberek. Az illetékesek ugyanakkor mindenkit arra biztatnak, hogy tekintsék át az erre vonatkozó szabályokat, így elkerülhetőek a veszélyes szituációk.

Mintegy másfél évvel ezelőtt indult el a kerékpárút-hálózat kiépítésének előkészítése. Bár a munkálatok többször is megnehezítették a közlekedők dolgát, de méterről méterre gyarapodott az elkészült szakasz. Az alapkoncepció része volt, hogy a négyszáznegyvenmillió forintos összköltségű projektnek köszönhetően mind a gyalogosok, mind pedig a bringások dolgát megkönnyítsék.

„Több célunk is volt a kerékpárút-hálózat kialakításával. Az egyik nyilvánvalóan az, hogy a kerékpárosok biztonságosabban tudjanak közlekedni, és az autósokat is óvjuk az esetlegesen bekövetkező balesetek lehetőségétől. Emellett a városban több olyan fejlesztést is meg tudtunk valósítani, ami önerőből elképzelhetetlen lett volna. Ilyen például az új órás körforgalom, vagy a Március 15. úton egy nagyon hosszú járdaszakasz. Én azt gondolom, hogy ez a fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés városszerte. Csak használják is az emberek!” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Az a tapasztalat, hogy egyre többen veszik igénybe a kerékpárút-hálózat jelentette előnyöket. Nem árt ugyanakkor vigyázni, hiszen a fejlesztések miatt számos ponton változott a közlekedés. Ilyen például a piacnál található új gyalogátkelőhely is. A bringások ugyanakkor örömmel fogadták az új lehetőséget.

„Mi napi szinten használjuk a kerékpárunkat nemcsak edzésre, hanem közlekedésre is. Jómagam is ezzel járok munkába. Nagyon örülünk neki, hogy Ózd belvárosában elkészült a kerékpárút, hiszen jól látszik, hogy megnövekedett a forgalom Ózdon is. Különösen a Bolyki főúton, ahol az út minősége is hagy kívánni valót maga után. Sokkal nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, ha a kerékpárúton közlekedünk. Emellett az autósoknak is több helyük marad, és nem fogunk velük folyamatosan konfrontálódni” - nyilatkozta Frölich Tamás, az Ózdi Kerékpáros Egyesület elnöke.

Az illetékesek ugyanakkor mindenkit arra biztatnak, hogy tekintsék át a KRESZ azon szabályait, amelyek a kerékpárutakra és kerékpársávokra vonatkoznak. Ez is elengedhetetlen ahhoz, hogy csökkentsük a balesetek esélyét, hiszen mindenkit hazavárnak.