Bánszállás, Farkaslyuk és Somsály – Ózd és vidéke szénbányászata című könyvét jelentette meg ifj. Vass Tibor
Kultúra
2022. szept. 23.

Bánszállás, Farkaslyuk és Somsály – Ózd és vidéke szénbányászata című könyvét jelentette meg ifj. Vass Tibor

Ózd és vidéke szénbányászata címmel jelent meg ifj. Vass Tibor új könyve. Míg tavaly külön Bánszállás bányatelepről írt kötetet, most már hét bánya létrejöttét és életét zárta a lapokba.

Várkony, Karu, Bánszállás, Farkaslyuk, Arló, Borsodnádasd és Somsály. A régi bányákról írt könyvet ifj. Vass Tibor. Tavaly jelent meg Bánszállás 150 éves című könyve, most pedig az Ózd és vidéke szénbányászata elnevezésű kötetének bemutatóján vehettek részt az érdeklődők az Ózdi Városi Könyvtárban.

„Ifj. Vass Tibornak az Ózd és vidéke szénbányászata című kötetét mutatjuk be. Vass Tibor régóta tagja könyvtárunknak és a helyismereti részlegünk állandó látogatója. Kolléganőimmel együtt sokat kutatunk és segítünk könyvei létrehozásában és megjelenésben” - mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár vezetője.

Ózd méltán híres kohász város volt, azonban a bányászati múltunkról keveset lehet hallani és olvasni is. A szerző ez ellen szeretett volna tenni, így több év alatt összegyűjtötte az információkat és megírta a könyvet.

„Átfogó tanulmány nem készült ebben a témában. Két gyönyörű szakma. Nem véletlenül nevezik nehéz iparnak a bányászatot és a kohászatot. Ózdi viszonylatban méltatlanul háttérben volt a bányászat. Egyéni döntés, de úgy döntöttem, hogy előrukkolok ezzel a munkával” - fogalmazott ifj. Vass Tibor, szerző, helytörténész.

A megjelenéshez hozzájárult a Rudabányai Érc és Ásványbányászati Múzeum alapítványa is. Emellett a Borsodi Bányászok Területi Tagozata is segítséget nyújtott a könyv kiadatásában. Szőke András úgy fogalmazott, hogy a bányászoknak mindig fontos, hogy azokról a történetekről és munkafolyamatokról szó essen, ami több mint két évszázadon át az életük része volt.

„Ma, amikor közel húsz évvel a térségben történt utolsó bánya bezárása után egy ilyen könyv megjelenik, én úgy hívom, hogy egy kortanulmány, hiszen aki majd elolvassa fogja látni és érzékelni, hogy a kezdetektől a végkifejletig egy keretbe foglalja a borsodi szénmedence bányászatát. Ez az utókor számára egy nagyon fontos jelenség, hiszen ebből talán valamilyen formában fennmaradhat a mostani fiatalok számára egy olyan tanulmány, amiből ha csak képekben és szövegi formában, de végig tudják kísérni a bányász emberek és családok életét” - fogalmazott Szőke András, a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnöke.

A könyvet százötven példányban jelentették meg, amelyből kaptak a környező könyvtárak és több példányt is ajándékoztak azoknak, akik segítették a kötet létrejöttét. A bemutató során a szerző részletesen ismertette könyvét az érdeklődőkkel.