Hatodik alkalommal rendezték meg a Hétvölgy Fesztivált Ózdon, az Ifjúsági Parkban
2023. aug. 29.

 

 

Fantasztikus hazai fellépők, kulturális-, és gyermekprogramok várták az érdeklődőket, akik a nagy hőség ellenére kilátogattak az Ifjúsági Parkba, ahol három napon keresztül szórakozhattak önfeledten az ózdiak és városunkba érkező vendégek.

A Hétvölgy Fesztivál elnevezésű programsorozat egészen 2016-ra nyúlik vissza. Az élet azonban közbeszólt, hiszen a COVID miatt két év szükségszerű kihagyás következett, 2020-ban és 2021-ben elmaradt a rendezvény. Majd 2022-ben friss erővel kezdték meg az újraszervezést. A városvezetés és az ÓMÉK Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. minden évben igyekszik népszerű hazai fellépőkkel emelni a színvonalat. Olyan együttesek és zenészek léptek már fel többek között mint Király Viktor, a Blahalouisiana, a Wellhello, a Magna Cum Laude vagy Kowalsky meg a Vega.

Idén augusztus 18. és 20. között rendezték meg a három napos VI. Hétvölgy Fesztivált. A programsorozat létrejöttéhez hónapokkal ezelőtt elkezdődött a fellépők leszervezése, a megfelelő fény-és hangtechnikát biztosító cég megkeresése. Mindezek mellett szükséges volt az egészségügyi, biztonsági feltételek biztosítása, az árusok és büfések elhelyezése úgy, hogy ne jelentsenek akadályt a többezres tömeg mozgásában. A város életében ez a legnagyobb zenei esemény, amely több ezer embert csalogatott ki az Ifjúsági Parkba. A péntek délután kezdődő programsorozaton elsőként B. Tóth László lépett színpadra.

 

 

 

Ő abban az időben vált igazán ismertté, amikor csak néhány adóból lehetett válogatni és szinte vadászni kellett a jó zenéket. Poptarisznya című saját műsorával lett ismert lemezlovas, mely meghatározó része volt zenei pályájának.

 

 

„A rádió, az volt a legfontosabb számomra, mikor elindultam a Magyar Rádióval, és elindultak ott a műsoraim, főleg a Poptarisznya, ami a mai napig is hallható a Retró Rádióban. Ez meghatározó, és végigkíséri az életemet. De nagyon fontos volt az is, mikor kitaláltam a Calipso Rádiót, ami több mint tíz éven keresztül szólt Budapesten és környékén. Nagyon sok vidéki városba is eljutott a középhullám valamilyen formában, úgy tudott terjedni. Ez nagyon fontos volt, és nagyon meghatározó” - emelte ki B. Tóth László, producer, műsorvezető, lemezlovas.

 

 

A zeneszó hallatán egyre több ember érkezett a parkba. Este nyolcra már több százan várták, hogy a TNT színpadra lépjen.

 

 

Dobrády Ákos és Inti, azaz Zuber Krisztián felrobbantották a színpadot. Habár többször is jártak már Ózdon, ezúttal egy teljesen új műsort vittek színpadra.

 

 

„Ózdon tavaly voltunk egy kisebb koncerttel. Van egy kevesebb létszámú és rövidebb ideig tartó élő koncertünk. De nagyon örülünk, hogy ezzel a showal most ide tudtunk jönni. Ugye az arénában volt most áprilisban egy teltházas Papp László Sportaréna koncertünk, és annak a törzsét a most idehozott műsor jelenti. Ez egy nagyon izgalmas és lendületes tök jó kis koncert. És örülünk, hogy elhozhattuk ide Ózdra is. Én úgy emlékszem, hogy mindig nagyszerű közönség volt” - nyilatkozta Dobrády Ákos, a TNT énekese.

 

 

A rajongók nem hazudtolták meg magukat, végig énekelték a dalokat, sokan táncra is perdültek. Slágereik megmozgatták a tömeget.

 

 

A meghívott külföldi testvér- és partnerváros delegációinak tagjai és a város vezetése is jól szórakozott. A koncertjük után gőzerővel dübörgött tovább a fesztivál, ugyanis DJ Pixa állt a pult mögé.

 

 

A dalszerző és producer több, neves hazai előadóval dolgozott már együtt, de külföldön sem ismeretlen a neve. Modern zenéjével nagyszerű hangulatot teremtett. A koncertek után mindenki elégedetten és fáradtan tért haza, hogy másnap kipihenten vethesse bele magát ismét a buliba.

Szombaton főleg a rock szerelmeseinek kedveztek a szervezők. Késő délután a helyi Remorse zenekar kezdte a „zúzást”, a tőlük megszokott kemény dallamokkal törték meg a koraesti csendet.

 

 

A régi és új rajongók természetesen az első sorban tombolták végig a trash-metal műfajú dalokat. A zenekar rendszeresen szerepel a hazai szaklapokban, fellép különböző kisebb-nagyobb fesztiválokon, és tehetségkutató versenyeken, valamint rengeteg önálló koncertet ad. Több megyei fesztiválon, tehetségkutatón sikerül kisebb díjakat, koncertlehetőséget megnyerni.

 

 

„Nekünk még mindig aktuális az úgymond új lemezünk, ami lassan már két éves lesz. De ezzel járjuk az ország fesztiváljait, nagyrészt ennek a lemeznek a dalaira szervezzük a koncerteket. Úgyhogy ezzel készültünk, hasonló program lesz mint más fesztiválokon az országban. Van azért egy két régebbi dal, amit itt azért Ózdon előadunk, de ennyi a változás” - tette hozzá Oláh Zsolt, a Remorse frontembere.

A koncert vége után az az együttes vette át a színpadot, amely nem csak a szombati, de a három nap leginkább várt fellépője volt.

 

 

22 év kihagyás után ugyanis a Tankcsapda csapott a húrok közé este nyolc órától Ózdon. A zenekar egyik legfontosabb védjegyének és népszerűségük kulcsának a mára egyetlen alapítótagként megmaradt Lukács egyedi dalszövegei számítanak. Napjainkban Magyarország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockzenekara, amely 1989-ben alakult meg. Zenéikkel a felnőtteken túl azonban a fiatalokat is meg tudják szólítani.

„Alapjában véve szerintem a negyedik-ötödik generációváltáson vagyunk túl, és természetesen minden új generációnak teljesen más a kommunikációs csatornája meg a hídja. Amikor mi elkezdtük ezt az egész műfajt, akkor még plakátoztunk, most már teljesen más idők járnak. Volt, amikor rádióban hirdettünk, volt, amikor újságban adtunk jó sok interjút, most pedig a social mediát használjuk, de ennél kicsit bonyolultabb a történet, de az a lényeg, hogy mi mindig próbálunk azoknak az embereknek is szólni, akik a következő generáció tagjai. Örömmel vesszük észre, hogy nagyon fiatal gyerekek is jönnek a koncertjeinkre. Úgy gondolom, hogy ez az egész tudatos építkezés meg is hozta a gyümölcsét” - mondta Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa.

 

 

Az Ifjúság Park teljesen megtelt, több ezer ember tombolta végig a látványos elemekkel tarkított másfél órás koncertet. Az este folyamán a régi slágerek mellett az újabb albumokról is csendültek fel dalok. Az ismertebb zeneszámok dalszövegét együtt énekelte a tömeg Lukács Lászlóval, a Tankcsapda frontemberével.

 

 

A több ezer ember egyként zúgta a Tankcsapda nevét, mikor az utolsó számot is eljátszották. A fergeteges este után sokan maradtak még a parkban beszélgetni, közösen átrágni magukat a koncert legjobb pillanatain.

A vasárnapi zárónapon már kora délután elkezdődtek a programok. A parkba lassan gyülekezni kezdtek az érdeklődők.

 

 

Fél kettőkor a Kék Sirály Zenei Egyesület húzta a talpalávalót. Az ő produkciójukat az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület, majd a Szabad Szombat Táncegyüttes előadása követte.

 

 

Utóbbiak egy teljesen új koreográfiával készültek erre a napra. Őket követően az Ózdi Néptánc Egyesület ropta a szebbnél szebb hagyományos táncokat.

 

 

Majd egy éles váltás következett a stílust illetően, hiszen az Erica C. Dance School & Company ózdi csoportjai rengették meg a színpadot.

 

 

Ekkor már sokan várták, hogy a nap sztárvendége megérkezzen. Delhusa Gjon délután 5 órakor pengette meg gitárján a húrokat.

 

 

Gjon már az 1970-es évek óta töretlen népszerűségnek örvend. Számos zenei díjjal jutalmazták könnyűzenei munkásságát. Magáénak tudhatja többek között az Arany Zsiráf-, és Emerton díjat, de 2005-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztet is. Többször járt már városunkba, ahová elmondása szerint mindig szívesen tér vissza.

 

 

„Csodálatos emlékekkel távoztam Ózdról. Nem csak azért, mert Dáviddal jóban vagyunk, hanem azért is, mert itt szereztem barátokat, ismerősöket, akikkel sok éven keresztül jóban maradtunk. És ezt soha nem tudja elmondani egy művész, hogy mitől szeret egy várost. Egyszerűen csak valamiért úgy alakulnak a dolgok, hogy jól sikerül a fellépés, aranyosak a beszélgetések, aranyosak a megszólítások. És valahogy úgy alakul ki, hogy az emberben megmarad az, hogy ezt a várost szereti, ide szeret visszajönni. Én úgy gondolom, hogy Ózd ezek közé tartozik” - hangsúlyozta Delhusa Gjon, énekes.

Fergeteges hangulatot teremtett a színpadon, sokan táncra is perdültek a fülbemászó dallamok hallatán. Ezt követően a helyi Strolling Kox Rock & Blues Band adott elő híres külföldi blues dalokat és saját számokat is. A hattagú zenekar lelkiismeretesen készül fellépéseire, a név is kötelezi őket, hiszen a hajdani 1980-as években alakult Kox együttesből is zenélnek még közöttük.

 

 

„Mindenhol jó zenélni, de a hazai pálya előnye az mindenképpen jó. Mivel nagyon régóta játszunk már Ózdon, ráadásul 1983-ban alakult meg a zenekar, aminek idestova már negyven éve, de mindig jól eső érzés akár klubszinten, vagy szabadtéri fesztiválon. Hála Istennek mindig jó fogadtatásban volt részünk” - emelte ki Klicsu Tamás, a Strolling Kox Rock & Blues Band alapító tagja.

A zenei produkciókat a Highland Bastards koncertje zárta. A formáció az ír-kelta népzenét tekinti elsődleges forrásának saját stílusának kikeverésében, melyhez fűszerként a rock, metal és punk stílusjegyek társulnak. A népdalfeldolgozások mellett saját szerzemények kapnak nagyobb hangsúlyt az utóbbi időben.

 

 

„Alapvetően egy megtiszteltető érzés, köszönjük szépen még egyszer a meghívást. Már régóta működünk Ózdon, sokszor azt gondoltuk, hogy nem feltétlenül itt tervezzük tovább a működésünket, de időnként szeretünk visszatérni a szülővárosunkba, szóval a mai nap is egy ilyen” - fogalmazott Kovács Zsolt, a Highland Bastards harmonikása.

A pörgős hangulatú koncert ideje alatt egyre többen jöttek ki, hogy az est fináléját megtekintsék. Este kilenc óra után tizenöt percen keresztül látványos, színes fények töltötték meg a nyáresti csillagos égboltot, mely méltó zárása volt a VI. Hétvölgy Fesztiválnak.