Folyik a munka
Város
2019. ápr. 30.

Folyik a munka

Megkezdődött az építkezés a Piac és Sárli utak kereszteződésében készülő körforgalomnál.

A kivitelezőnek sok közművet kellett kiváltania, de új nyomvonalakat is létre kellett hozniuk az elmúlt hetekben. A területen a csatornafedlapok magasabban helyezkednek el, ezért azokat szintbe kell hozniuk. Az ivóvíz aknájának a födémmagassága belelógott a burkolat síkjába, ezért azt vissza kellett bontaniuk, és a tolózárát is el kellett fordítaniuk.

Ma az új födém zsaluját készítették, amit a tervek szerint le is betonoztak. Az érintett részen igen magas a talajvíz, ezért azt szivattyúval távolítják el a gödrökből. Az eddigi 5 csapadékvíznyelő helyett 9-et építenek be, valamint négy villanyoszlopot is áthelyeznek a napokban. A kerékpárút kialakításához kapcsolódóan pénteken a hídnál kezdik meg a bontási munkálatokat, ami a gépjárműforgalmat a Piac úton nem, viszont az azzal párhuzamosan fekvő Nemzetőr úton egy tízméteres szakaszon befolyásolja majd, ezért ott nem árt körültekintően közlekedni.

„A múlt hét végén, e hét elején kezdődött meg a szegélyépítés, tehát most már nem rombolunk, hanem építünk is. A csomópont két ága nyolcvan százalékos állapotban le van szegélyezve. Ma a piac felőli ágat szeretnénk szegőkővel kialakítani. A lényeg az, hogy most már abban a stádiumban tartunk, amikor építkezünk és nem pedig bontunk” - nyilatkozta Gyurkó Tibor, a Lasped Kft. építésvezetője.