Ózd Város hivatalos cimere

Vincze György

A multifunkciós sportpályájánál gyűltek össze a diákok.

„Tégy egy lépést a békéért!” – Több száz diák futott a világbéke jegyében, a stadionban békefát ültettek

Gyerekzsivaj törte meg ma délelőtt az Ózdi Horgásztó csendjét. Különböző országok zászlóival a kezükben gyülekeztek a fiatalok a parton a stég környékén. Több száz diák mozdult ma meg a békéért. Magyarország ismét bekapcsolódott abba az európai országokat összekötő váltófutásba, amely elindítója Sri Chinmoy, egy Indiából származó békefilozófus volt. A hivatalos magyar szakasz május végén véget […]

A megoldást írják a papírra a diákok.

XVIII. Városi Cigány Népismereti Vetélkedő

Öt iskolából, húsz diák érkezett a könyvtárba, hogy összemérjék tudásukat a Városi Cigány Népismereti Vetélkedőn. Nem csak Ózdról, a környékbeli iskolákból is jöttek tanulók. A cigány himnusz után elindult a verseny. Először kvízkérdésekre kellett válaszolni. Idén két központi témája volt a vetélkedőnek. Az egyik Fekete István, magyar regényíró születésének 125. évfordulója, a másik pedig a […]

A megkoszorúzott emlékmű.

Ünnepi műsor és koszorúzás – A trianoni békediktátum aláírására emlékeztek Ózdon

Pontban 16 óra 32 perckor harangszó csendült fel a Trianoni Emlékparkban. Százöt évvel ezelőtt, ezen a napon írták alá a trianoni békediktátumot, melynek következtében a történelmi Magyarország területe kétharmadával csökkent és 3,2 millió magyar került a határokon túlra. A Himnuszt követően Janiczak Dávid polgármester mondott megemlékező beszédet. „Trianon nem csupán egy békediktátum volt. Sokkal inkább […]

Heiling Jolán Katalin, az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium pedagógusa miniszteri elismerő oklevelet vesz át.

Miniszteri elismerések, emlékérmek, dicséretek – A tankerület pedagógusait ünnepelték az Olvasóban

Dés László és Bereményi Géza örökzöld slágerével indult a tankerületi pedagógusnap. A rendezvénynek az Olvasó Adorján Lajos terme adott otthont. A kulturális blokk első részében az ózdi művészeti iskola növendékei és pedagógusai léptek a színpadra. Markovicsné Demeter Edina, a Kazincbarcikai Tankerületi Központ vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Demeter Zoltán országgyűlési képviselő szólt a vendégekhez. „Pedagógusnak […]

Az Ózd applikáció új, kiterjesztett valóságra épülő játéka, a Quantum Kohó.

Kiterjesztett valóság és gépszobrok – Az Ózd applikáció Quantum Kohó játékát tesztelték a projekt felelősei

Telefonján mutatta az Ózd applikációt Máté István szolgáltatástervező. Egy újabb mérföldkőhöz érkeztek a turisztikai applikáció fejlesztése során. A múzeum udvarán gyűltek össze a Turizmusfejlesztés Ózdon projekt felelősei, hogy leteszteljék az applikáció egy részét. Megnézték, milyen lett a végeredmény, megvalósult-e mindaz, amit elképzeltek. „Van benne egy nagyon izgalmas Quantum Kohó elnevezésű játék, és ennek a játéknak […]

A diákok a tárlatot nézik.

Fotókiállítás nyílt a SZIKSZI-s diákok képeiből

Gitáron sétáló macska, csoportképek és pillanatok a diákéletből. A fekete fehér képek a Digitális Erőmű nagycsarnokában kaptak helyet. Ezeket a SZIKSZI tanulói készítették a fotóhéten, analóg eszközökkel. „A gépet egyszerű volt használni. Le voltak előre írva a szabályok, például, hogy nem szabad kinyitni a gépet, ezért nekem csak célozni kellett és megnyomni a gombot. Szórakozásból […]

A Bolyki főút 103-as és 109-es épületei mögé egy aszfaltozott burkolat került.

A lakosság már birtokba vette az új parkolókat és járdákat

Műszaki átadást tartottak a Vasvár Úti Általános Iskola melletti parkolóban. Az utolsó simításokat végezték az ÓVI szakemberei. Virágokkal, tujákkal tették zöldebbé az elkészült parkolót. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a testület áprilisban ötvenmillió forintot különített el járda és parkoló építésre, egyéb felújításokra. „Elkészült az idei infrastruktúra fejlesztési beruházás a városban. A tíz területi képviselő a körzetében […]

Az apró néptáncosok több táncot is előadnak.

Az óvodapedagógusokat ünnepelték az Ózdi Városi Könyvtárban

Donászy Magda versével indult az az ünnepi műsor, amelyet pedagógusnap alkalmából rendeztek a városi könyvtárban. Az Ózdi Városi Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájának gyerkőcei énekkel, versekkel és táncokkal készültek. „Sajnálatos módon a szorgos mindennapokban nem mindig van arra lehetőség, hogy kifejezzem hálámat és megköszönjem a kollégáknak azt, hogy közel ezerkétszáz kisgyermeknek a gondozását, nevelését, oktatását végzik […]

Lelkesen válogatják a színes gyöngyöket a gyerekek.

Családi délután volt Szennán

Az Alapítvány Szenna Fejlesztésére tagjai családi napot szerveztek a Tartó Lajos Közösségi Ház udvarán. „Minden teljesen jó. Még a csillámtetováláshoz nem jutottunk oda, de azt még szeretnénk egyet csináltatni” – nyilatkozta Veszprémi Farkas Szilvia. Ezüst, csillogó szív készült az egyik lány kezére. Csillámtetoválást többen is kértek. A gyerekek maguknak választották ki, milyen mintát és színt […]

A programra többen kilátogattak. Fotó_Szucsányi Béla.

A Holdat vizsgálták a Bíben-völgy lábánál

Több beállítás is szükséges ahhoz, hogy megfelelő képet kaphassunk az égboltról. Ha mindent sikerül, akkor nagyjából ötvenháromezer objektum válhat láthatóvá számunkra is a távcső segítségével. Tegnap délután a Bíben-völgy lábánál kémlelték az eget a kilátogatók. Az esemény, amelyet a Sorsod-Borsod Alapítvány képviselőivel közösen Szucsányi Béla amatőr csillagász, asztrofotós hívott életre, ez alkalommal a távcsövek használatáról, […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.