Ózd Város hivatalos cimere

Vincze György

Dr. Biczó Andrea és két gyermeke tartotta az előadást.

Távol-keleti élménybeszámoló a könyvtárban

Kínai rizskalap, esernyő és nem mindennapi öltözetek díszítették az Ózdi Városi Könyvtár házasságkötő termét. Dr. Biczó Andrea és családja tartott élménybeszámolót legutóbbi kalandjukról a Távol-Kelet kincsei: Hongkongtól Borneón át Kambodzsáig címmel. Már nem először számolnak be utazásaikról a nagyközönségnek. Az esemény az Internet Fiesta programsorozat keretében valósulhatott meg. „A mai nap az utolsó napja ennek […]

Bozótot irtottak az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai.

Bozótot irtottak az Ózdi Természetbarátok Körének tagjai

Csattogtak a metszőollók, a szorgos kezek a benőtt aljnövényzetet ritkították. Több mint tíz önkéntes vállalkozott ma reggel arra, hogy a Cipó fölötti erdőben található gyalogösvény egy szakaszát kitakarítsa. Tóthné Hangonyi Gréta szervezte meg a programot, hívására több segítő érkezett a helyszínre. „Tavaly ősszel iskolás gyerekeknek kerestem útvonalat, a városhoz közeli Vasvár iskolából megközelíthető helyet. Akkor […]

Felsorakozott a rajtba a mezőny.

Folytatódik a tízéves, sportos hagyomány – Elrajtolt az Ózdi Futónapok

Tegnap délután újra futók és szurkolók érkeztek a stadionba. A leggyorsabbaknak szánt érmek már az asztalon várakoztak. A rajtszámok feltűzése után pedig elrajtolt a mezőny. Miközben az órán teltek a percek, a résztvevők rendületlenül tették egyik lábukat a másik után. A körözés jó hangulatban telt, a pálya másik pontján a legfiatalabbak szurkoltak. Az apróságok rengeteg […]

Távoli kép a résztvevőkről.

Prevenció a rendőrségen

A járásban tevékenykedő polgármesterek, iskolaigazgatók, valamint a közbiztonságot támogató segítő szervezetek vezetői kaptak meghívást ma délelőtt a rendőrségre. „Kapitányságunk minden évben megrendezi a járási közbiztonsági egyeztető fórumot. Ezt most kombináljuk a kábítószer egyeztető fórummal. Természetesen a fórum témája a kábítószer bűnözés, és az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtása, nyilván ez a kapitányság részéről, illetve az együttműködés […]

Az arculati kézikönyvet mutatja Máté István szenior szolgáltatástervező.

Új arculat és fiatalos, biztonságos weboldal – Megújult az Ózdi Távhő Kft. honlapja

A szemfüles felhasználó már észrevehette, hogy az Ózdi Távhő Kft. honlapja megváltozott. A szolgáltató 2024 áprilisában kapott egy felhívást a Nemzeti Informatikai Szakszolgálattól, miszerint céges weboldalukat ellenőrizték. A vizsgálatból kiderült, hogy az oldal nem tudta teljesíteni a digitális akadálymentességi kritériumokat. „Elkezdtünk kommunikálni velük és megállapodtunk, hogy egy éves fejlesztési határidővel vállaljuk a teljes akadálymentesítését az […]

Informatika terem a SZIKSZI-ben.

Digitális témahét a SZIKSZI-ben

Színes számítógépes egerek és billentyűzetek díszítik a SZIKSZI auláját. A digitális témahét keretében tavaly számítógépházat festettek a diákok, idén pedig a perifériák voltak terítéken. A témahét egyébként 2016-ban indult országos útjára az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére. Habár az intézményben ebben az évben is szerveztek tematikus programokat, nem csatlakoztak az országos témahéthez. „Alapjában véve az országos […]

Többen is eljöttek, hogy önzetlenül segítsenek

Életmentő vér – Ismét véradásra várták a segíteni szándékozókat

Minden csepp számít! Ismét véradásra várták a segítő szándékú embereket a Civil Házban. Minden hónap utolsó szerdáján nyílik lehetőség arra, hogy aki szeretne, segíthessen másokon. Az egészségügyi szervezet képviselői folyamatosan várják az önkéntesek jelentkezését. „A hónapban egy véradást tartottunk. Ennek az az oka, hogy az előző véradásaink nem sikerültek jól, nem volt meg az 5 […]

Idős ember halt meg a hangonyi tűzben.

Idős ember halt meg a hangonyi tűzben

Felvágásra vár a tűzifa az udvaron. Tegnap a megrendelt munka miatt keresték a Béke úti ingatlan tulajdonosát. Hiába szólították az ott lakót, nem válaszolt. Amikor a munkások benéztek a házba meglátták, hogy a földön fekszik az idős ember. Azonnal értesítették a katasztrófavédelmet, így az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai érkeztek a helyszínre. „Három, úgynevezett műszaki mentés […]

Az egyik gyerek a színpadra is felment.

Pinokkió járt az Olvasóban

Az öreg Geppetto sétált fel az Olvasó színpadára. A fafaragó azt mesélte a gyerekeknek, hogy az erdőben talált egy rönköt. Haza akarta vinni a tűzre, de végül egy fabábot készített belőle. Egy tündér jelent meg, aki látta, hogy a fafaragó nagyon magányos. Életre keltette a fabábot. A darab interaktív volt. A terem tele volt gyerekekkel, […]

Az Ózdi Szívbetegek Egyesülete tartott Ki mit tud háziversenyt a Civil Házban.

Ki mit tud? – Háziversenyt szerveztek az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai

Ismert dalok és versek csendültek fel a Civil Ház nagytermében. Az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai háziversenyt szereztek, amely már hagyománnyá vált a szervezet életében. A rendezvény kiváló alkalom arra, hogy az idősek élesben is kipróbálják magukat, mielőtt az országos versenyeken szerepelnek. Fontos az is, hogy együtt lehessenek és megmutathassák egymásnak tehetségüket. „Mindig úgy időzítjük ezt […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.