Ózd Város hivatalos cimere

Vincze György

A Munkás úti kereszteződés.

Hamarosan megépül a jelzőlámpás forgalomirányítás a Munkás úti kereszteződésben – Május közepén kezdődhetnek a munkálatok

Elkészült a tervrajz, átadták a munkaterületet a kivitelezőnek. Ma délelőtt tíz óra környékén viszonylag zökkenőmentesen haladt a forgalom a Munkás út bevezető szakaszán, de például délután két órakor nem ez a jellemző. Évek óta fennálló probléma a torlódás a város ezen részén. Azonban hamarosan megépül a jelzőlámpás forgalomirányítás a kereszteződésben. Janiczak Dávid polgármester elmondta, a […]

Demeter Borbála első helyezést ért el az általános iskolások kategóriájában.

József Attila költemények – Szavalóversenyt rendeztek általános iskolás és középiskolás diákoknak a JAG-ban

József Attila költeményeket szavaltak a diákok tegnap a JAG-ban. Az intézményben már hagyomány, hogy a költészet napja alkalmából versenyt rendeznek. Eddig csak a gimnázium tanulói vettek részt rajta, azonban most, az iskola 80 éves évfordulója alkalmából kibővítették a környező általános és középiskolások számára is. 10 iskola jelentkezett, összesen 25 tanuló vett részt a versenyen. A […]

Tavaszi Apáczai Napok Fenntarthatósági Témahét felirat szerepek a táblán.

Megemlékezés és fenntarthatóság – Elkezdődött a Tavaszi Apáczai Napok

Táncos, zenés műsorral emelték a Tavaszi Apáczai Napok megnyitó ünnepségének színvonalát az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában. Aranyosi Ervin Április köszöntő című verse is elhangzott az alkalom apropóján. Az ötödik osztályos tanulók pedig tánccal színesítették a programot. Széplaky Béla az intézmény egykori igazgatója meghatározó alakja volt az iskola közösségének, a városrésznek. Tisztelettel és hálával […]

Legújabb kiadványát mutatta be az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör.

Körülöttünk a világ – Legújabb kiadványát mutatta be az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör

A városi könyvtárban gyűltek össze tegnap délután az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör tagjai, hogy megünnepeljék legújabb kiadványuk megjelenését. A Körülöttünk a világ elnevezésű programon bemutatták, hogy hogyan állt össze a legfrissebb újság, amely már XVI. évfolyamánál jár. Köszöntőt Janiczak Dávid mondott, korábban maga is a kör tagja volt. Munkásságukat méltatva kiemelte: nagy dolognak számít, […]

A beérkezett zöld borítékos szavazatokat számolják a Városházán.

Szavazatszámlálás – Összesítették a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott voksokat

A választási eljárásról szóló törvény lehetővé teszi a külképviseleteken való szavazást és az átjelentkezéssel történő voksolást. Városunkban az átjelentkezéssel szavazók az 1-es szavazókörben adhatták le voksaikat vasárnap. Ezeket a szavazatokat a Nemzeti Választási Iroda gyűjti össze, az összesítést azonban az érintett választókerületekben végzik el. Április 17-én, vagyis péntek délután érkeztek meg a fővárosból a lezárt […]

A hétvégén tartották a Sportlövész Diákolimpia vármegyei döntőjét.

Taroltak az ózdi lövészek – Diákolimpiai vármegyei döntőt tartottak a hétvégén

Lövések hangjától visszhangzott a hétvégén a tér a Sportlövész Diákolimpia Vármegyei Döntőjén, amelyet városunkban rendeztek meg. Mintegy harmincan mérették meg magukat az általános és középiskolás korosztályból. A Meteor Lövész Klub versenyzői közül egyéniben kilencen jutottak tovább az országos döntőbe. Egyszerre két teremben is versenyeztek a diákok. „A szomszéd teremben jelenleg légpuska 40, illetve légpuska 20 […]

Tömegrajt.

Sikerült megmozgatni az óvodásoktól kezdve a régóta fiatalokig mindenkit – Több mint százan futottak fel a dombra a Kondi Napok második állomásán

A dombfutással folytatódott április 19-én, vasárnap a Kondi Napok programsorozat. A vállalkozó kedvű ózdiakat most is a Bíben-völgy lábához várták délelőtt. Először a legkisebbek rajtoltak, majd a nagyobbak következtek. A résztvevők korosztálytól függően három távon mérettethették meg magukat, ötven, száz és százötven méteren. A távok hosszától függően egyre nagyobb szintemelkedést kellett leküzdeniük az indulóknak. „Volt […]

Hétvölgy Kutyás Akadályfutás Hangonyon.

Hétvégén tartották a második Hétvölgy Kutyás Akadályfutást Hangonyon

Kutyák és gazdáik álltak rajthoz hétvégén a második Hétvölgy Kutyás Akadályfutáson Hangonyon. A Lam-völgyi Kutyás Egyesület és Kutyaiskola szervezésében ezúttal is több mint hatvan páros vágott neki az öt kilométeres, akadállyal tarkított erdei pályához. „Már hajnalban kint voltunk, pályát rendeztünk, izgultunk nagyon, igyekeztünk mindent elrendezni, hogy a lehető legjobb legyen, legegyértelműbb legyen. Nagyon nagy területet […]

Az esemény plakátja.

Április 29. 19:00 – Idővel – Kovács András Péter önálló estje

IDŐVEL – KOVÁCS ANDRÁS PÉTER önálló estje Műsorvezető: Lovász László – Egyszer élünk. Sőt, van, aki még egyszer se. Hiába van ingyenjegye 80 évnyi hullámvasútra, a sínek széléről nézi. – Egyszer élünk. De az hány különböző élet? Hányszor lomtalanítjuk az eddigi dolgainkat, tudásunkat, barátainkat, szerelmeinket? – Negyven év házasság, az valójában hány házasság? – És […]

Az esemény plakátja.

Május 1. 16:00 – Ózdi Városi Majális

Ózdi Városi Majális az Ifjúsági Parkban  Szeretettel várunk minden érdeklődőt!A rendezényre a belépés díjtalan!

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.