Ózd Város hivatalos cimere

Vincze György

Távoli kép a Lop-hegyről.

Szinte mindenhol lángolt a száraz növényzet a környéken – A tűzoltók munkáját a szél is nehezítette

Huszonhárom alkalommal kellett beavatkoznia a hivatásos tűzoltóknak augusztus 13-án, vagyis tegnap az égő növényzet miatt. Ózd mellett két nagyobb kiterjedésű tüzet is el kellett oltaniuk az egységeknek. Az Óvoda utcánál 30, míg az Áchim András utcánál 50 hektáron pusztítottak a lángok. Arló határában 100 hektárnyi növényzet vált a tűz martalékává. Itt a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat […]

Rongyok szétszórva.

Illegális szemét okoz problémát a Faluban

Terített asztal várja a patkányokat a távhővezetékek alatt. A helyszín a Vajda János utcáról nyíló ösvény, amely Kisamerika felé vezet. Évek óta téma az illegális szemetelés, mivel szinte minden városrészben akadnak olyan utcák, elhagyatott házak, nádasok, ahová előszeretettel hordják el azt a hulladékot, amely a kukában is végezhetné, vagy lomtalanítással elvitethető lenne. Ez a Faluban […]

Anyagnyilvántartást vezetnek, rövid összefoglalókat írnak, és a szerkesztők munkáját is segítik azok a fiatalok, akik idén is bekapcsolódtak a városi televízió mindennapjaiba.

Augusztusban is folytatódik a diákmunka program – A második turnus is megtelt dolgozni vágyó fiatalokkal

Anyagnyilvántartást vezetnek, rövid összefoglalókat írnak, és a szerkesztők munkáját is segítik azok a fiatalok, akik idén is bekapcsolódtak a városi televízió mindennapjaiba. A háromhetes diákmunka során nemcsak a háttérfeladatokból veszik ki a részüket, hanem a műsorkészítés folyamatába is betekintést nyernek, és a forgatásokon is részt vehetnek. A mostani fiatalok a program második turnusának résztvevői. Többen […]

Az ózdi kórház gyermekosztályának folyosója.

Változások a gyermekosztályon

Katasztrofális, borzasztó a szakorvoshiány a megyében, ezzel együtt az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházban is – az Ózdi Városi Televízió júniusi Háttér című műsorában így fogalmazott dr. Bélteczki János. A főigazgató ismét nyilatkozott a gyermekosztályt érintően. Az elhangzottakból kiderült, hogy augusztus 19-ig orvosaik látják el az osztályt, ezt követően 31-ig ünnepnapokon és hétvégén nem lesz […]

Tanszerek az egyik nagy áruházban.

Tanszerek, ruhák, és bevásárlás – Anyagilag igen megterhelő lehet az iskolakezdés

Már javában tart az iskolakezdési bevásárlás. Van, ahol még csak válogatnak a füzetek és tolltartók között, máshol már szinte minden bekerült a kosárba. A családoknak nem csak azzal kell számolniuk, hogy mennyibe kerül egy iskolatáska vagy egy új pár cipő. „Hatodikba fogok menni, igazából úgy választunk, hogy ami szép és hozzám illik azt választjuk, ami […]

Az okostávcső képe.

Tömegek figyelték a Drótos-tetőről a részleges napfogyatkozást ‒ Előadások is színesítették a programot

Egyre csak jöttek és jöttek tegnap este az ózdiak a Drótosra, hogy megfigyelhessék a napfogyatkozást. Sokan családostul érkeztek, plédekről hallgatták az előadásokat. Az égi jelenség mögött álló fizikai tudnivalókról Szaka Attila beszélt az érdeklődőknek. Elmondta, hogy az ókori görögök hogyan mérték meg a Nap-Hold-Föld-távolságot, milyen módszereket használtak erre. „Most a Napot képzelem a Holdnak, a […]

Az aknában.

Jól haladnak a távhősök – A tervezettnél korábban visszaadhatják a lakossági melegvíz-szolgáltatást

Már javában tart az Ózdi Távhő Kft. nyári leállása. Ilyenkor szünetel a melegvíz-szolgáltatás, mivel áramszünetre van szükség ahhoz, hogy több karbantartást el tudjanak végezni. A gépházban a főelosztó- és az összes villamos szekrényt átnézik, meghúzzák a csavarokat, megtisztítják, amit szükséges. Emellett az informatikai rendszeren is dolgoznak. „Erre a három-négynapos megállásra azért van szükség az Ózdi […]

Bejáráson a zsűri.

Ismét Ózdra látogattak a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny zsűritagjai

Ózd idén is csatlakozott a Virágos Magyarország Környezetszépítő Versenyhez. A településre ezúttal is megérkezett a szakmai zsűri, amely a város zöldfelületeit, fejlesztéseit és környezetszépítő munkáját tekintette meg. A szakemberek több helyszínt is bejártak, hogy átfogó képet kapjanak Ózd környezeti állapotáról és a folyamatban lévő fejlesztésekről. „Az idei évben is jelentkezett Ózd Város Önkormányzata a Virágos […]

Az asztalnál ülők beszélgetnek.

Beszélgetés, zene és székelykáposzta – Megtartották a tizenkettedik távol élő ózdiak találkozóját

Szép számmal gyülekeztek az érdeklődők a távol élő ózdiak találkozójára a tóparton. Az ország számos pontjáról visszajárnak az elszármazottak, hogy találkozzanak régi barátaikkal és kötetlenül beszélgethessenek. „A találkozó ötlete az kettőnk között, Müller Dénes és köztem született. Elmentünk 30-40 éve és gondoltuk, hogy jó lenne valamit csinálni, hogy a régi emberek, akik itt éltek és […]

Rendkívüli ülést tartott a testület.

Új vezető az Ózdi Városi Óvodák élén – Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület

Rendkívüli ülést tartott Ózd város képviselő-testülete. A grémium három napirendi pontot vitatott meg. Mivel egy korábbi tanácskozáson Molnár Gábor elnyerte az Ózdi Közétkeztetési Intézmény vezetői pozícióját, ő augusztus 14-ével lemondott az Ózdi Városüzemeltető Intézmény igazgatói posztjáról. A tisztség betöltéséhez azonban több feltételnek meg kell felelni, így a testületnek el kellett fogadnia egy pályázati kiírást, amelyet […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.