Ózd Város hivatalos cimere

Vincze György

Tájékoztató és bemutató órák – Nyílt napot szerveztek az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumban

Nyolcadikos diákokkal és szülőkkel telt meg ma reggel az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium tornaterme. Az intézmény pedagógusai – a hagyományoknak megfelelően – nyílt napot szerveztek. Az esemény rendkívül jó lehetőség arra, hogy a középiskolai tanulmányaikat kezdő fiatalok megismerkedjenek az iskolával. Ambrus Ildikó köszöntötte a vendégeket, majd egy rövid prezentációban ismertette a választható tagozatokat. […]

Tárgyalt a testület: költségvetés módosítás, támogatások és beszámolók kerültek szóba

A Városháza nagy tanácstermében gyűlt össze Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A napirendek sorát az Ózdi Rendőrkapitányság tavalyi beszámolójával kezdték. Több képviselő is megköszönte a hatóság munkáját, valamint kéréseket és aggodalmakat is megosztottak egyes szabálysértések elszaporodása miatt. „Amilyen számok és amilyen információk jönnek az elfogásokról, én azt gondolom, hogy az kiemelkedő. Kiemelkedő munkát végeznek az ózdi […]

Hétvölgy-Center – Ózdon nyílt meg a JYSK 101. áruháza

Új életre kelt egy használaton kívüli terület a város szívében. Nagy volt a sürgés-forgás a JYSK ózdi üzlete körül ma reggel. Minden elkészült, a dolgozók már várták a vásárlókat. A Hétvölgy-Center első áruházának ünnepélyes megnyitóján Barabás Éva köszöntötte a jelenlévőket. A vállalat 2005 áprilisában kezdett el terjeszkedni, és azóta is folyamatosan bővítik áruházaik számát. „Országos […]

Janiczak Dávid polgármester volt a Szívklub vendége

Több mint harmincan érkeztek arra a klubfoglalkozásra, melyet az Ózdi Szívbetegek Egyesülete évente több alkalommal is megrendez a Civil Házban. Ilyenkor mindig egy vendéget hívnak meg, aki a város életéről, biztonságról vagy éppen az egészség megőrzéséről tart előadást. Az eseményen most Janiczak Dávid polgármester beszámolóját hallgathatták meg az érdeklődők, aki többek között a Zöld Sziget […]

Támogatások és rendezvénykeret – döntött az Oktatási, Kulturális és Sport valamint az Egészségügyi és Szociális Bizottság

A város 2024. évi költségvetési módosításáról tárgyalt az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, valamint az Egészségügyi és Szociális Bizottság is a holnapi képviselő-testületi ülést megelőzően. A napirendi pontokat Kellóné Mezőtúri Márta az OKSB elnöke ismertette. Egyhangúan elfogadták a helyi esélyegyenlőségi tervet amelyről ötévente hoznak döntést. Az Oktatási Kulturális és Sport Bizottság határozott a civil és […]

Gallyaznak a stadionban

Megérkezik a kis traktor, amelynek utánfutójára az Ózdi Sport-és Élményközpont munkatársai pakolják fel a levágott gallyakat, faágakat a stadionban. A sportlétesítmény egyre népszerűbb a város lakóinak körében, sokan járnak futni, sétálni ide.Az erre járók biztonsága érdekében távolítják el az elszáradt ágakat a fákról egy vállalkozó bevonásával. „Saját embereinkkel ezt nem tudjuk megcsinálni, nincs hozzá megfelelő […]

Nyolc napirendi pontot tárgyalt az Ügyrendi és Rendészeti Bizottság ma kora délután

Az Ügyrendi és Rendészeti Bizottság tagjai is üléseztek, ahol 8 napirendi pontot tárgyaltak meg. Az Ózdi Rendőrkapitányság tavalyi munkájáról fogadtak el egy beszámolót. Az előterjesztésben a város közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetének értékelése, valamint a tulajdon elleni szabálysértésekkel kapcsolatos tapasztalatokról és adatokról is szót ejtettek. Majd Ózd Város Önkormányzatának 2024. évi költségvetésének módosítása volt terítéken. Ezt […]

Költségvetés módosítás, beszámolók, értékesítések – Összeült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

Ma délelőtt összeült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság a Városháza nagy tanácstermében. Számos napirendi javaslat szerepelt a listán. Elsőként Ózd város 2024. évi költségvetésének módosítása került szóba, melynél többek közt az intézmények által benyújtott többletigényeket, az előterjesztésig befolyt pályázati erőforrásokat és központi támogatásokat, valamint az októberi mutatószámokat vették figyelembe. „Nem kívánok szóbeli kiegészítéssel élni, azt […]

Tragédia a tónál, közúti balesetek, lángra kapott tetőszerkezet – több esethez riasztották az egyenruhásokat a hosszú hétvégén

A hosszú hétvégén emlékeztünk meg elhunyt szeretteinkről, sokan látogattak ki a sírkertekbe. A kegyeleti ünnep napján jelentősen megnövekedett mind a gyalogos, mind a közúti forgalom városunk útjain. Emiatt több olyan helyzet is kialakult a három nap alatt, ahová riasztották az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársait. Koccanásos balesetnél is helyszíneltek, a Városközpontban pedig egy villanyoszlopnak csapódott egy autó. […]

Teljesen megújult külsőleg az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság épülete

Még szeptember közepén kezdték el az épület felújítását a Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársai. Először leszerelték a használaton kívüli reflektorokat, villanyvezetékeket, parabola antennákat és egyéb eszközöket. Magasnyomású vízsugárral tisztították meg a falat, ugyanis főleg a főút felőli oldal elég poros volt a forgalom miatt. Ezután kezdték el az alapozást a tiszta por mentes felületre, majd felvitték az […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.