Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » 38. oldal

Hírek

A kiállítás részlete.

Rádió- és Televízió-technikatörténeti kiállítás nyílt a Digitális Erőmű nagycsarnokában

Megnyílt a Rádió- és Televízió-Technikatörténeti kiállítás a Digitális Erőmű nagycsarnokában, amely a Nemzeti Archívum és a Fórum Hungaricum Nonprofit Kft. Digitális Erőművének közös szervezésében jött létre. A tárlat többek között bemutatja a Magyar Rádió és a Magyar Televízió hőskorát, a korabeli műszaki és technikai eszközöket, valamint Nagy Károly zenepedagógus rádiógyűjteményét. Gongszóval vette kezdetét a Digitális […]

Hegedű és zongorajátékot hallgat a közönség.

Mesemondás, zeneszó és ének – Karácsonyi hangversenyt rendeztek a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában

Szülőkkel, diákokkal és vendégekkel telt meg a a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda aulája. Tegnap délután rendezték meg a már hagyománnyá vált adventi hangversenyt. Kocska Ágnes, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket. „Fogadják szeretettel műsorunkat. Kívánom, hogy ebben az áldott várakozás időszakában csak erősítsük meg önökben a várakozás örömét, a várakozás hitét” […]

Schuller Viktória A diótörő részletével lépett fel.

Adventi hangverseny az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel

Szülőkkel és diákokkal telt meg tegnap délután a Digitális Erőmű nagycsarnoka, hiszen az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai adventi hangversenyt rendeztek. A gyerekek hozzátartozói táncos produkciókat, illetve zenés és énekes előadásokat halhattak. Mindenki megmutathatta mennyit fejlődött a legutóbbi alkalom óta. „Ez a már hagyományos adventi hangversenyünk. Karácsony előtt mindig egy szép koncerttel, egy […]

Székek, szekrények sorakoznak a raktárban.

Irodabútorok és háztartási gépek – Több helyi intézménynek segített a Neutrik Hungary Kft.

Az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházban fogadta dr. Bélteczki János főigazgató a Neutrik Hungary Kft. képviselőit. Megbeszélték a tudnivalókat és a szállítás részleteit, ugyanis használt, de jó állapotú leselejtezett irodabútorokat ajánlott fel a kórház részére a csatlakozókat gyártó vállalat vezetősége. A találkozón felmerült, hogy társadalmi munkában is segítenének az egészségügyi intézménynek a cég dolgozói. „Minden […]

Átbeszélnek egy témát az egyik asztalnál.

Párbeszéd a biztonságos és élhető közösségekért – Roma Police Cafe Ózdon

Párbeszéd a biztonságos és élhető közösségekért… – ez a mottója a Police Cafe programnak, amely körülbelül tíz évvel ezelőtt indult útjára Magyarországon. A kávéházat azért hívják így, mert itt rendőrök a házigazdák. Ózdon első alkalommal szervezték meg a Roma Police Cafe-t. „A Police Cafe elsődleges célja egy bűnmegelőzési tevékenység, emellett a jelenlévőkkel, akik a – […]

A cipősdobozok leadópontja.

Egy doboznyi szeretet – Újra csatlakozott az ÓMÉK és az ÓTSZEGYII a cipősdoboz akcióhoz

A cipősdoboz akció nem ismeretlen az Ózdiak számára, ugyanis egészen 2015-ig nyúlik vissza. A kezdeményezéshez a város több intézménye és cége is csatlakozik évről-évre. A helyiek több szervezet által hirdetett jótékonysági formából választhatnak. Az ÓMÉK–Olvasó és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény idén is közösen szervezett gyűjtést. „A cipősdoboz akció a […]

A diákok közelről is megnézhették a hangszereket.

Mikrofonpróba 1, 2! – A hangbeállás napját ünnepelték az Olvasóban

Hangbeálláshoz készülődött az Emerald Hill zenekar az Olvasó színháztermében. Miközben a tagok kipakolták a hangszereket és elfoglalták helyüket a színpadon, általános iskolás gyerekek érkeztek kísérőtanáraikkal. Barna Péter, az ÓMÉK műszaki vezetője egy különleges programmal várta a kicsiket. „Ez az ötlet a nemzetközi Sound Check Day, ez körülbelül két éve fogalmazódott meg bennem, hogy a gyerekeknek, […]

XXIII. alkalommal rendezték meg a Bolyoki Karácsonyt.

XXIII. alkalommal rendezték meg a Bolyoki Karácsonyt

A több mint két évtizedes tradíciót ápolva, idén is közösen díszítették fel a felállított fenyőt az Újváros téren, mely minden télen Ózd egyik legnépszerűbb helyszínévé válik, különösen karácsony közeledtével. A gyerekek lelkesen aggatták az ágakra a színes figurákat, miközben lassan megtelt a park nézelődőkkel. „Mi minden évben itt vagyunk a Bolyoki Karácsonyon, megnézzük a gyerekek […]

Lucfenyő a Városház tér dísze.

Egy 18 éves lucfenyő a Városház tér dísze

A rövid taktikai megbeszélést követően elkezdődött a kivitelezés, amelyhez több ember összehangolt munkájára volt szükség. Számos felajánlás érkezik a városüzemeltetés felé karácsony közeledtével minden évben. Most egy a Zrínyi úton található lucfenyőre esett a választás. Városunk polgármestere is kilátogatott a helyszínre, személyesen köszönte meg a fenyőfát. Telek László számára magánszemélyként is fontos a társadalmi szerepvállalás […]

Karácsonyi ünnepséget tartott az Ózdi Szívbetegek Egyesülete.

Karácsonyi ünnepség az Ózdi Szívbetegek Egyesületében

Ünnepi köntösbe öltözött a Civil Ház emeleti terme. Az Ózdi Szívbetegek Egyesületének életében szinte már hagyomány, hogy a tagok karácsony előtt összegyűlnek és együtt hangolódnak az ünnepekre. A szervezet életében ez mindig nagyon várt alkalom, amelyre minden tag sokat készül. „Nagyon szeretik és nagyon készülnek. Mindig nagyon várják a szeretet ünnepét és ez nagyon nagyon […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.