Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » 70. oldal

Hírek

A Neutrik Hungary Kft. adományát a Csillagfürt EGYMI főigazgatója és helyettese vette át..

Együtt karácsonyoztak a Neutrik Hungary Kft. dolgozói.

Megtelt a Digitális Erőmű Nagycsarnoka vendégekkel hétvégén, hiszen közösen ünnepeltek a Neutrik Hungary Kft. dolgozói, immár harmadik alkalommal. Marton Zsolt igazgató évértékelőjét követően, a Neutrik csoport Európai gyártási igazgatója mondott néhány ünnepi gondolatot, ezzel megnyitotta a rendezvényt. Ismertették az elmúlt évben megvalósult eredményeket, valamint arról is beszámoltak, hogyan segítették a városi intézményeket. Marton Zsolt idén […]

A klub tagjai első alkalommal gyűltek össze.

Megalakult az Ózdi Fiatal Vállalkozók Klubja.

Megalakult az Ózdi Fiatal Vállalkozók Klubja, mely kezdeményezés célja, hogy a pályájuk elején járó, vagy már működő vállalkozást vezető fiatalok közösséget alkossanak, tapasztalatot cseréljenek és segítsék egymást a jövőben. A klub tagjai első alkalommal gyűltek össze, ahol közelebbről megismerkedtek egymás munkájával, illetve előadásokat is tartottak. „Ez egy olyan kezdeményezés lenne itt Ózdon, ami a helyi […]

Mini Advent az Újváros Téren.

Mini Advent az Újváros Téren.

Harmadik alkalommal telt meg karácsonyi hangulattal az Újváros tér, ahol Mini Advent várta a látogatókat. A térre érkezőket már messziről nagy, piros lampionok fénye fogadta, amelyek különleges és meghitt látványt teremtettek. „Az idén negyedik alkalommal rendeztük meg a Mini Adventi vásárunkat itt az Újváros Téren. Egy kicsit a közösséget összefogjuk. Készültünk ingyenes körhintával, kürtős kalács […]

Összeült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság.

Ingatlanértékesítés és selejtezés szerepelt a napirendek között – Rendkívüli tanácskozást tartott a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság.

Rendkívüli ülést tartott Ózd Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága ma délelőtt tíz órától a Városháza nagy tanácstermében. A bizottság határozatképesnek bizonyult, a tanácskozáson minden tag jelen volt volt. A döntéshozók egy Top Pluszos pályázat során beszerzett nevelési eszközöket, vagyis 24 darab széket, 15 darab óvodai fektetőt és 4 darab meseasztalt az Ózdi Városi Óvodák […]

A színpadon a Bolyky Tamás Általános Iskola és a vármegyei diáksport szövetség képviselői.

Élen járnak aktivitásban – Rangos vármegyei diáksport elismerés a Bolykysoknak.

A Miskolci Egyetem díszaulájában tartották a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület hagyományos díjátadó ünnepségét, ahol többek között dr. Erdős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója is köszöntötte a megjelenteket. Rengeteg elismerést adtak át a diáksportban kiemelkedően teljesítő oktatási intézmények képviselőinek, eredményes és jól tanuló diáksportolóknak, valamint a kimagasló munkát végző pedagógusoknak. Idén a […]

Az új CT berendezés.

Átadták az új CT gépet. – Az országos programnak köszönhetően egy új, szakszerű berendezéssel gazdagodott az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház.

Új CT berendezés állt ma munkába az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházban. A sajtótájékoztatón az intézmény főigazgatója úgy fogalmazott, hogy ez a gép óriási segítség a betegek ellátásában és egészségi állapotuk felméréséhez is elengedhetetlen. „Ez a kórház, földrajzilag olyan helyen fekszik, ahonnan beteget elvinni nagy nehézség árán tudunk csak, hiszen 60 km-re lakunk Miskolctól, 50km-re […]

Kézműves termékek, színpadi fellépők, vásár.

Kézműves termékek, színpadi fellépők, vásár.

Sokan kilátogattak a harmadik adventi forgatagba a hétvégén. Frissen sült ételek, mézeskalács és számos kézműves termék várta az érdeklődőket. Az árusok már kora délután kipakoltak, sokan évek óta visszajárnak a karácsonyi vásárba. „Tíz éve veszek részt az adventi vásáron. Fából készült, népi mintás ékszerekkel, mandalákkal, dobozkákkal és adventi gömbökkel érkeztem.” – mondta Malina Aletta Rita […]

Az öröm gyertyáját gyújtották meg Advent harmadik vasárnapján..

Az öröm gyertyáját gyújtották meg Advent harmadik vasárnapján.

Az adventi forgatag kulturális programjai után, a hagyományokhoz igazodva, délután öt órakor a gyertyagyújtás következett. Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester szólt a Városház téren ünneplőkhöz. „Az advent nem csupán várakozás, hanem lehetőség is. Lehetőség arra, hogy egymás felé forduljunk, észrevegyük a szépet és időt adjunk annak, ami igazán fontos. A közösség ereje ilyenkor mutatkozik meg leginkább. A […]

Mindenki kezében egy csillagszóró.

Közösen karácsonyoztak Cipóban

Közösen ünnepelték karácsonyt a Cipó városrészben élők. A közösségi esemény már a délelőtti órákban elkezdődött, hiszen a helyi óvodásokkal együtt ünnepi díszbe öltöztették a fenyőt. A gyerekek körbejárták a karácsonyfát, énekeltek, mondókáztak és különféle játékokat játszottak. A jókedv és a nevetés töltötte meg a teret, igazi ünnepváró hangulatot teremtettek a kicsikkel. „Lakossági kérés alapján indult […]

A munkálatok a következő hónapokban is folytatódnak, az érintett útszakaszon.

Újra járható a borsodnádasdi szerpentin – Megnyitották a 25-ös főút lezárt szakaszát

Már takarítják a 25-ös főút Borsodnádasd és Szentdomonkos közötti szerpentinjét a munkagépek. A beruházással érintett útszakasz Borsod vármegyei része eddig is járható volt, ám a hevesi oldal több mint három éve teljesen zárva volt a forgalom elől. Az erre közlekedőknek ez idő alatt mintegy tizenöt kilométeres kerülőt kellett tenniük. A lezárt szakaszon ma délelőtt sajtótájékoztatót […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.