Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » 24. oldal

Hírek

Folyik a munka az asztalnál.

Egyik kutya, másik eb – Olvasótábort tartanak a héten a városi könyvtárban

Nagy múltra tekint vissza a városi könyvtárban az Olvasótábor, amely minden évben más-más téma köré szerveződik. Idén a kutyák kapták a főszerepet, így annak a húsz általános iskolás gyereknek, aki jelentkezett az egyhetes elfoglaltságra, a négylábúakkal kapcsolatos feladatokat kellett megoldania. Ma például a könyvtári állományból kellett különböző könyveket keresniük és bemutatni társaiknak. Később aztán egy […]

Csocsóznak a lányok.

RC autók, lézerharc és torna – Idén is várták a gyerekeket a Digitális Erőmű Élménytáborába

RC autók zúgásától és gyerekzsivajtól volt hangos a Digitális Erőmű csarnoka. A hatodik alkalommal megszervezett napközis élménytáborban idén tizenhat, hét és tizenkét év közötti gyermek vett részt. A szervezők egész héten változatos programokkal készültek, a lézerharc és az RC autózás mellett kézműves foglalkozások, ügyességi játékok és közösségi programok is várták a táborozókat. A héten volt […]

Polgármesteri Hivatal.

„Elutasítottak minket!” – Ózd nem kap segítséget

Ózd pénzügyi helyzetéről és a rendkívüli önkormányzati támogatás elmaradásáról tett közzé bejegyzést közösségi oldalán Janiczak Dávid. A polgármester a poszthoz csatolta a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium válaszát is, amelyben több lehetséges bevételnövelő intézkedést is felsorolnak. „A kormányzat számára is nagyon fontos az önkormányzatok kiegyensúlyozott működési feltételeinek biztosítása, azonban a működési forráshiány csökkentése elsődlegesen az önkormányzat […]

A három díjazott a kuratórium elnökével.

Gábor Áron Emlékérmek – Két kollégát és egy volt tanítványt díjaztak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola tanévzáró értekezletén

Tóth Alexandra már 21 éve az Ózdi Városi Televízió oszlopos tagja, aki először hírolvasó volt, majd rábízták a reklámügyintézést, jelenleg szerkesztőségvezetőként tevékenykedik. A Gábor Áron Emlékérem külön kategóriáját idén hozták létre, amellyel a volt diákok munkáját ismerik el Gábor Áron Emlékérem – Életműdíjjal. Tóth Alexandra a hiteles tájékoztatáson és hírközlésen alapuló, két évtizedes tömegkommunikációs munkájának […]

Valaki kulcsra zárja az ajtót.

Esély és biztonság – Lezárult a Vöröskereszt szociális lakásprogramja

Befejeződtek a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének szociális lakásprojektjei, amelynek eredményeként a jövőben a felzárkózó településeken élő, lakhatási nehézségekkel küzdő családok számára biztosíthatnak megfizethető, korszerű és biztonságos otthont. Az Európai Unió finanszírozásával és a magyar állam társfinanszírozásával megvalósult programok keretében Ózdon összesen nyolc lakást újítottak fel, Domaházán hatot, Borsodbótán pedig hetet alakítottak ki ilyen célra, […]

Sokan könyvjutalomban részesültek.

Oklevelek, könyvjutalmak – Lezárták a tanévet az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában is

A cigány himnuszt énekelték a növendékek a zeneiskola évzáróján tegnap délután. A program a hőség miatt nem nyúlt hosszúra, Boros Géza igazgató röviden köszöntötte a jelenlévőket. „Ebben az évben a hőségriadóra való tekintettel rendhagyó helyszínen és rendhagyó módon kerül sor az évzáró ünnepség megszervezésére. Azért választottuk ezt a helyszínt, mert bár kevés az ülőhely, tegnapi […]

Többen is átvehettek jutalmat.

Lezárult a tanév

A tornateremben gyűltek össze a SZIKSZI diákjai. Tanévzáró ünnepséget tartottak. Az esemény a már megszokottak szerint szentmisével kezdődött, amelyet Szőke Gábor, római katolikus plébános celebrált. Az iskolalelkész egy tanulságos történetet is megosztott a diákokkal. A szálak Ádámig és Éváig vezettek vissza, akik amikor ettek az almából, megnyílt a szemük és akkor döbbentek rá, hogy meztelenek […]

Többféle kézműves foglalkozás várta a gyerekeket.

Jó hangulat, kötetlen szórakozás – Szombaton tartották a Neutrik családi napját

Mandalát festett az egyik kislány a Neutrik családi napján. A legkisebbeket többek között kézműves foglalkozással várták, az egyik asztalnál legyezők készültek. Két ugrálóvár közül is választhattak, ha pedig nagyon kimelegedtek volna, kismedencében hűsölhettek. A cég vezetése fontosnak tartja, hogy dolgozóik egymásra ne csak munkatársakként, rájuk pedig ne kizárólag főnökként gondoljanak, ezért szervezik meg a családi […]

Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem feliratos zsákok.

A Magyarok Kenyere – Vármegyei sajtótájékoztató Hangonyon

Hangony adott otthont a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program vármegyei sajtótájékoztatójának. A rendezvényt Péter, Pál napjához kapcsolódva tartották meg, amely az aratás kezdetének hagyományos időpontja. A program célja, hogy a gazdák felajánlásaiból liszt készüljön, amelyet rászoruló családokhoz és közösségekhez juttatnak majd el. Az eseményen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ képviselői is […]

A tálalásra is odafigyeltek.

Jubileumi főzőverseny – Huszadik alkalommal rendezték meg Kissikátorban a Gombafesztivált

Nem csak a bográcsok mellett volt forróság szombaton, a Kissikátori Gombafesztivált a hőségriadó közepette tartották meg immár huszadik alkalommal. A jubileum alkalmából átadták a felújított helytörténeti gyűjteményt, amelynek különlegessége, hogy a kenderfeldolgozás állomásait mutatja be, a képeken pedig a sikátoriak felmenői láthatók. „Nagyon örülünk neki, hogy fel lehetett újítani a helytörténeti gyűjteményünket. Ezt 2011-ben alakítottuk […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.