Ózd Város hivatalos cimere
Az év honlapja közönség szavazás szavazólink
Hírek » 39. oldal

Hírek

Készül az étel a bográcsban, sül a bodag.

Körhinta, ugrálóvár és bográcsban készült ételek – Negyedik alkalommal rendezték meg a Hódoscsépányi Főzőversenyt

Sorban felhúzott sátrak, felszálló füst, bográcsban rotyogó ételek. Ez a látvány fogadta azokat, akik kilátogattak a hétvégén a hódoscsépányi sportpályára. A hagyományoknak megfelelően immáron negyedik alkalommal szervezték meg a Hódoscsépányi Főzőversenyt. „A fő célja tulajdonképpen ennek a bográcsfőző versenynek, hogy megpróbáljunk évről-évre egy úgynevezett közösséget építeni, mert én azt láttam az elmúlt években, hogy ez […]

A hidegvizes medence látképe.

Csobbanás – Júliusban kevesebben mártóztak meg a medencékben, mint tavaly ilyenkor, a június sok vendéget vonzott

Sokan választják kikapcsolódásuk helyszínéül a nyári szünetben a strandot. Fürdőzés szempontjából a június igen kedvező volt. Idén már nem először rendeltek el hőségriasztást, előfordult, hogy az országos tisztifőorvos meg is hosszabbította az időtartamot az előrejelzések alapján. Volt néhány igen meleg napunk. A látogatók számát igencsak befolyásolja az időjárás. „A 2025-ös szezon az Ózdi Strandfürdő és […]

A térség több népdalköre is fellépett.

Arlói Népdalkörök Találkozója a Suvadás Ligetben

Népviseletbe öltöztek a térség népdalköreinek tagjai. Az Arlói-tó partján gyűltek össze idén már 12. alkalommal, hogy részt vegyenek a Arlói Népdalkörök Találkozóján. A rendezvényt már évek óta a helyi vegyeskar, a Búzavirág Népdalkör tagjai szervezik. Azért is különleges a találkozó, mert alakulásuk tizedik évfordulóját is idén ünneplik. A szervezők fő célja a hagyományok megőrzése. „Én […]

Új ablakok pompáznak a Kaszinó épületén.

Korhű ablakok váltják a régieket a Kaszinó épületén

Zajlik a felújítás a Kaszinó épületén. Beépítésre várnak a kis ablakok az asztalon. Néhány már elfoglalta végeleges helyét. Az eklektikus stílusú Tiszti Kaszinó a gyári tisztviselők számára 1884-ben épült, mai formáját az 1938-as átalakítás után nyerte el, külső arculatán nem változtattak. „A szakember elmondása alapján körülbelül 60-70 évesek a nyílászárók, ami azt jelenti, hogy a […]

Kevés látogató akad a legtöbb használtautó-telepen.

Csökken a használtautó értékesítések száma

A mindennapi teendők elvégzését nagyban megkönnyítheti egy autó, azonban kevesen engedhetik meg maguknak egy új gépjármű megvásárlását. A többség ezért a használtautó-piacon keresgél a vágyott négykerekű után. Az utóbbi időben azonban csendessé váltak ezek a piacterek. A kereskedésekben és közkedvelt használtautó-értékesítő felületeken is csupán elenyésző készletváltozás érzékelhető. Ennek lehetséges okairól Csutor László értékesítési vezetőt kérdeztük. […]

Papírból készít polipot egy kislány.

Vakáció a könyvtárban

Színes polipok készültek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban ma délelőtt. Az intézményben kézműves és játékos délelőttöt szerveztek, ahova várták az alkotni vágyó gyerekeket. Négy ilyen alkalom lesz, ez volt az első. A fiatalok lelkesen vágták ki a formákat és ragasztották a helyükre. A könyvtárosok elmondták mi a feladat, ők pedig csendben, koncentrálva csinálták. A szünidei […]

Kerékpárutat jelző közlekedési tábla.

Tavaly 47 kerékpáros halt meg közúti balesetben országosan

Hiányzó kötelező kellékek, irányjelzés elmulasztása, kivilágítatlan kerékpárok ezek a leggyakoribb hibák, amiket a két keréken közlekedők vétenek. Az Alföldön jóval többen választják a kerékpárt hétköznapi közlekedési eszközként, mint térségünkben. Nálunk több autós vesz részt a forgalomban. A biciklis közlekedésnek azonban megvannak a maga veszélyei. Sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó szabályokkal. Az autósok egy része […]

Borult ég az egyik paneltömb felett.

Nehéz időszaka van a frontérzékenyeknek

A hónap elejei kánikula után múlt héten hatalmas vihar söpört végig az országon. Szinte egyik pillanatról a másikra jött a zivatar, amelyet erős légmozgás kísért. Az országos katasztrófavédelem néhány óra alatt közel 3000 riasztást kapott. Hétvégére azonban visszatért a meleg, ma viszont újra beborult az ég és lehűlt a levegő is. Az emberi szervezet rosszul […]

Székeket pakolnak a diákmunkások.

Közeleg a Rózsakerti Este, de karbantartási feladat is akad bőven az ÓMÉK telephelyein

Régi vasrácsok vannak a falnak támasztva a múzeumban. Ezek mind felújítás előtt állnak. Kerítés lesz belőlük. A szakemberek kijavítják a hibákat rajtuk. A nyári időszakban jelentős hangsúlyt kapnak a karbantartási feladatok. Nem csak ezek az elemek szorulnak ugyanis felújításra. A régi, fából készült játékelemek is tönkrementek. Ezek helyett újat készített az egyik dolgozó. „A preventív […]

Elkészült híd.

Biztonságosabb híd került a korhadt helyére

Eltűnt a fahíd, ami összekötötte a tópartot a Neutrik Hungary Kft. előtti parkolóval. Két szakember folyamatosan dolgozott. A szerkezet már a helyére került. Az egyikük a járófelülethez szükséges lapokat vágta méretre, másikuk pedig bemérte és a helyére illesztette az elemeket. A tó körül az elmúlt néhány hónapban folyamatos volt a munka. Elkészült a pihenőstég, helyére […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.