Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » 25. oldal

Hírek

Többekre is lesújtott a bőrzsineg haragja.

Ostorcsergetéssel búcsúztatták a telet a hagyományőrzők

A hagyományőrző télűzést már tizenegyedik alkalommal szervezték meg városunkban. Az ország több pontjáról is érkeztek hagyományőrzők, voltak Veresegyházáról, Verpelétről és Debrecenből is azért, hogy közösen űzzék el a telet. A kilátogatókat ostorral táncoltattak meg, de akadt olyan is, akire „deresre húzva” sújtott le a „bőrzsineg haragja”. A tradíció mellett a közönség szórakoztatása sem maradhatott el, […]

Több darabot is kiállított a kölcsönző.

Esküvőszervezés és szolgáltatók – Második alkalommal rendeztek Esküvő Expót az Olvasóban

Fotósok, dekoratőrök és szolgáltatók képviselői várták a párokat az Olvasó Adorján Lajos termében pénteken. Második alkalommal rendezték meg az Esküvő Expót a Házasság Hete rendezvénysorozat keretében. Délelőtt tíztől egészen este hét óráig várták az érdeklődőket a szervezők. „Az Esküvő Expo igazából már hosszú évek jól bevett szokása más városokban is, ezt szeretnénk mi is meghonosítani. […]

Többen lakattal is megpecsételték szerelmüket.

Valentin-nap – Szerelmespároknak kedveskedett idén a városvezetés

A Városház téren található lakatfánál várták a szerelmespárokat február tizennegyedikén, Valentin-nap alkalmából. Az arra járókról előre kialakított fotósarokban készített képeket a profi fotográfus. A szeretetmegállóban pedig egy ingyen ölelés is járt. Idén a városvezetés ezekkel az újdonsággal kedveskedett a pároknak. A különleges programra egy órától három óráig volt lehetőség. Voltak, akik nemcsak fényképezkedni érkeztek, hanem […]

Távoli kép az előadóról és a közönségről.

Házasság, kommunikáció, konfliktusok – Dr. Papp Tibor szociálteológus a Házasság Heti programsorozaton

Az Olvasó Mizerák István termében tartott előadást dr. Papp Tibor szociálteológus. Az esemény a Házasság Hetéhez kapcsolódott. Eleinte a házasságról, mint szövetségről beszélt, aminek az a lényege, hogy együtt olyanná válik a pár, amilyenek külön nem lehetnének. Úgy gondolja fontos, hogy hasonló nézetű emberrel kössük meg ezt a szövetséget, mert a mély dolgokban kiütköző különbségek […]

Asztal dekoráció.

Megnyitotta kapuit az Esküvő Expo

Ma minden az esküvőről szól az Olvasóban, ahol a Házasság Hetének leglátványosabb napján átváltozott az Adorján Lajos terem. Délelőtt tíztől este hétig óráig várják az érdeklődőket a szervezők. Az Esküvő Expón a kiállítók rengeteg kérdésre választ adnak, ami a nagy nap tervezésekor szóba kerülhet. Fotósok, dekoratőrök, szolgáltatók képviselői várják a párokat, hogy információkat osszanak meg […]

A lázmérő 38,2 celsius fokot mutat.

Rossz közérzet, fejfájás, köhögés – Az Ózdi Városi Televízió stábját is utolérte az influenza

Meglehetősen intenzívnek tűnhet az idei influenzajárvány, rengeteg családtag, ismerős esik ágynak. A benyomást a számok is alátámasztják. Magyarország influenza térképén látszik, hogy mely megyékben regisztrálták a legtöbb influenzaszerű megbetegedést. Összehasonlítva a január 20-26-ig tartó időszakot, a január 27-től február 2-ig terjedővel az országos átlag igencsak megemelkedett. Január utolsó hetében 322 600 fő fordult orvoshoz akut […]

Számos nyúl, galamb és baromfi került bemutatásra.

Nyulak, galambok és baromfik – kisállat bemutató a Civil Házban

Kakas kukorékolásától volt hangos a Civil Ház hétvégén. Ez fogadta az ide érkező családokat, ugyanis galamb és kisállat bemutatót tartottak. A V.-116-os számú Ózdi Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület tagjai mutatták meg állataikat a látogatóknak. A legnagyobb felhozatal galambokból volt, de sok tyúk és kakas, valamint nyulak is színesítették a palettát. Színes díszmadarakból sem volt hiány. […]

Túrázók a hármaskeresztnél.

Egyre népszerűbb a Kondi Napok első állomása – Félszázan túráztak hétvégén

A téli túrával indult a Kondi Napok 2025-ös programsorozata. Az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület tagjai a Bíben-völgy lábához vártak minden mozogni vágyót. Az első állomáson a zimankós idő ellenére is szép számban vettek részt a természetjárók. A csapat dolgát igencsak megnehezítette az először fagyos, jeges terep, amely a szikrázó napsütésnek köszönhetően később sárossá […]

Ünnepélyes szalagátvágással adták át a közösségi teret.

„Méltán lehetnek büszkék erre az intézményre Ózd polgárai” – Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök volt az Újváros Téri Általános Iskola vendége

Ünnepélyes keretek között, szalagátvágással adták az Újváros Téri Általános Iskola modernizált közösségi terét ma délelőtt. Nem mindennapi vendéget köszöntöttek a diákok és pedagógusok. Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök érkezett a különleges alkalom apropóján az intézménybe. „Vidéki embernek tartom magam és mint ilyen gyökerekkel rendelkező embernek, nyilván fontos számomra a vidék. Ózd is fontos és az […]

Sokan megcsodálták a festményeket.

Ecset és bor – Képzőművészeti kiállítás megnyitó a Digitális Erőműben

Színek, formák és érzések. Mindez megjelenik azokon a festményeken, melyek a Digitális Erőmű csarnokának falait díszítik jelenleg. Itt nyitották meg Turiné Orosz Margit festő egyéni kiállítását, mely az Ecset és bor címet viseli. A képeken számos téma megjelenik, több vásznon bibliai témájú alkotás látható. „Kislány korom óta a szüleim templomba vittek engem. Amikor kicsi voltam […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.