
Nézeteltérés alakult ki a két jelölt között az ellenzéki előválasztáson.

Városunkba látogattak hazánk legjobb keresztrejtvényfejtői a XIV. Ózd Kupa apropóján. A megmérettetés sikerét mutatja, hogy az első napi egyéni versenyen közel százan oldották meg a fejtörőket.

Idén is sokan csatlakoztak ahhoz a szemétszedési akcióhoz, amely Dancsok Tamás nevéhez köthető. Többek között az Ifjúsági Parkot és a Petőfi tér környékét varázsolták szebbé a résztvevők.

Az ellenzéki előválasztás miatt látogatott városunkba Tóth Bertalan a Magyar Szocialista Párt társelnöke.

Ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek az Ív úti Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban. Eredetileg arról emlékeztek meg, hogy megtalálták az ereklyét.

Befejeződtek a munkálatok a Március 15. úton. A veszélyes, szűk útkanyarulat sokak számára megnehezítette a közlekedést, ugyanis az autók nem fértek el biztonságosan egymás mellett.

Idén már negyedik alkalommal tartották meg a Barkó Dalostalálkozót Kissikátorban.

Nem volt problémamentes az ellenzéki előválasztás indulása. Az első nap délelőttjén leállt a rendszer. Egyesek külföldi hekker támadást, míg mások szimpla túlterhelést látnak a dologban.

Vereséget szenvedett az ÓAM-Ózdi KC felnőtt együttese az Optimum Solar – Békési FKC ellen az NB I/B keleti csoportjának második fordulójában.

Sok érdeklődőt vonzott a HollywÓzd elnevezésű rendezvény, amelyet a Gyártörténeti Emlékparkban tartottak meg.

Megtartották a IX. Barkóság Konferenciát. Idén Szentsimonba érkeztek a résztvevők, akik több előadót is meghallgathattak.

Sikeresen szerepelt az Ózdi Nyitott Kapu Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázaton. A projekt a fizikai és mentális egyensúly fenntartására irányul.

66 órás horgászversenyt szervezetek az Ózdi Pontykalózok. A baráti megmérettetésen a szabályoknak megfelelően ezúttal 14 csapat vehet részt.

A XII. Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferenciát ez alkalommal az ÓMÉK-Olvasóban rendezték, ahol szakmai előadások hangzottak el a kohászat múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatban.

Kulturális hungarikumokat népszerűsítettek városunkban. A rendezvénynek a Digitális Erőmű adott ma otthont.

Új bemutató területet alakítottak ki a Bolyki Gyógynövénykertészetben. A nyírfalevelet formázó rész a napokban öltött végleges formát.

Megalakulásuk harmincötödik évfordulóját ünnepelték az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai a Civil Házban. Az eseményre színes programmal készültek a szervezők.

Rendhagyó osztályfőnöki órán vettek részt a Bolyky Tamás Általános Iskola egyik osztályának diákjai. A programot ezúttal az intézmény falain kívül, a Pit-Bull Team klubhelyiségében tartották.

Újabb családok tették le gyermekeik tábláit a Drótos-tetőn. A Csemetekert új helyszínén is szép számmal gyarapodnak a nevek a beültetett fák előtt.

Hamarosan szórásos temetkezési forma is elérhető lesz Ózdon. Megfelelő helyszínt a Táblai temetőben alakított ki az üzemeltető. A beruházás teljes költségeit az Ózdinvest Kft. állta.

Városunkba látogatott Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselője, akivel a Szolgáltatóház előtti téren találkozhattak az ózdiak kedden kora este.

Többfajta takarító eszközt is átvehettek a Fiatalok a Tiszta Városért elnevezésű csoport aktivistái Farkas Péter Barnabás alpolgármestertől.

Győzelemmel folytatta szereplését az Ózd Városi Sportegyesület a férfi NB II-es asztaliteniszbajnokság második fordulójában. A mieink a Gödöllői Sport Klub I. számú csapatát látták vendégül.

Vonat elé lépett és súlyos sérüléseket szenvedett egy iskolás lány ma délelőtt Serényfalván.

Jakab Péterrel találkozhattak az ózdiak tegnap késő délután.

Váradi Gábor festőművész műveiből nyílt kiállítás szombaton a Digitális Erőmű nagycsarnokában. A tárlat az alkotó négy évtizeden át készített festményeinek válogatott darabjait vonultatja föl.

Kiélezett küzdelmet hozott a 2021/2022-es NB I/B-s bajnokság nyitómérkőzése az ÓAM-Ózdi KC felnőtt együttese számára.

Schulcz Bence gyógyulása érdekében újabb eseményt szerveztek a helyiek. Szombaton hat zenekar lépett fel az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. - Olvasó Pinceklubjában.

Dobrev Klára tartott utcafórumot városunkban pénteken. A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje úgy véli, az emberek munkáját megfelelően kell elismerni és díjazni.

Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! – Ezen a néven indított aláírásgyűjtést a Fidesz-KDNP szeptember elején.

Futball tornával egybekötött főzőversenyt tartott a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete szombaton a városi stadionban.

Megnyitott a Mád ecsetvégen nevet viselő kiállítás az Olvasóban. A Kisgalériában helyet kapott alkotások az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tavalyi Örökségvédelmi Festőtáborában készültek.

Ünnepélyes keretek között adták át ma délelőtt az Ózdi Központi Ügyfélszolgálatot a Polgármesteri Hivatalban.

Ma délelőtt előzetes letartóztatásba került az az 54 éves svájci férfi, aki szerdán este egy 75 éves asszonyt rabolt ki Szentsimonban. A döntéssel szemben a gyanúsított fellebbezett.

Egyre többfajta savanyúságból válogathatunk a Városi Piacon. Ezen belül pedig számos saját készítésű termék is elérhető.

Több technikai módosítást is tettek a város vezetői a mai rendkívüli testületi ülésen. A bizottságok a közös döntéshozatal előtt minden napirendi javaslatot sorra vettek.

Több mint tíz aranyéremmel tértek haza az Ózdi Funkcionális Training Sport Egyesület versenyzői a Kiskunfélegyházán megrendezett Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupáról.

Rékasi Károly színművész tartott prózai előadást Szerelmem, Erdély címmel az Olvasó Adorján Lajos termében tegnap este.

Betörték egy autó ablakát egy téglával pár nappal ezelőtt az esti órákban az autóbusz-állomás környékén, azonban semmi értéket nem vittek el belőle.

Lángokban állt kedden este a Csillagvizsgáló épülete. Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és kazincbarcikai egységek vonultak a helyszínre.

Újabb autót szállíttattak el ma a városi rendészet munkatársai az egyik Vasvár úti parkolóból. A tulajdonost többször levélben kérték, hogy távolítsa el onnan a gépjárművet.

Huszonöt szennyvízaknát újít fel az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. városunkban. A munkálatok szerdán kezdődtek a Gyújtói körforgalomnál.

Helyükre kerültek a filagóriák a Bíben-völgyben. A területet a város vezetése kulturált környezetté szeretné alakítani, ezért Farkas Péter Barnabás területi képviselő már megtette az első lépéseket.

Útfelújítási munkálatok zajlanak a Március 15. úton. Az említett útszakasz magába foglal egy éles és szűk kanyart, amin a járművekkel nagyon nehezen lehet közlekedni.

Hagyományőrző bányásznapi ünnepséget tartottak Farkaslyukban. Az eseményt idén már hetvenegyedik alkalommal szervezték meg. A program helyszíne a megszokottakhoz hűen a Gyürky Gyula tér volt.

A 2021/2022-es szezon első bajnoki mérkőzését játszotta a SalgÓzd Teke Klub. Szombaton a Bátonyterenyei Teke Klubot látták vendégül, amelynek végeredménye a hazaiak javára 7-1 lett.

L. Murányi László tartott bemutatót legújabb könyvéről a 92. Ünnepi könyvhét alkalmával az Ózdi Városi Könyvtárban.

Újra megtartották a Bolyoki Vigadalmat szombaton. A változatos programokkal tarkított szabadidős eseményt immár 21. alkalommal szervezték meg városunkban.

Emléktáblát avattak dr. Mészáros Miklós tiszteletére szombaton az Újváros téri rendelő előtt. Az esemény a XXI. Bolyoki Vigadalomhoz kapcsolódott, ahol többen is elhelyezték a megemlékezés virágait.

Az 52. Eucharisztikus Kongresszus nulladik napján mintegy ötezer rászorulónak osztottak ételt a karitász szervezetek országszerte. Ózdon is csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez.