Oktatás

A kis kakas gyémánt félkrajcárját meséli az óvónő a gyermekeknek.
Oktatás
2022. szept. 30.

Ma ünnepeljük a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjáról a város több óvodájában is megemlékeztek. A programok között meseolvasás, motívumrajzolás és filmnézés is szerepelt.

Függőség prevenciós továbbképzést tartottak a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában.
Oktatás
2022. szept. 29.

Függőség prevenciós továbbképzésen vettek részt a pedagógusok. A résztvevők ismereteket szereztek a függőségek kialakulásának folyamatáról.

Fát ültetnek a SZIKSZI udvarán a diákok.
Oktatás
2022. szept. 21.

Három fát ültettek el a SZIKSZI udvarán a tanulók. Ez egy jelképe a kilencedikes osztályoknak, amely azt mutatja az intézményhez tartoznak.

Egyenruhájukat vették át a kadétok az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumban.
Oktatás
2022. szept. 16.

Megkapták a tizenöt részből álló egyenruhájukat azok a tanulók, akik részt vesznek az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium Kadét Programjában.

Taneszközöket ajánlott fel a területi képviselő, a Bolyki Tamás Általános Iskolának
Oktatás
2022. szept. 12.

Tanszercsomagot ajándékozott Kellóné Mezőtúri Márta a Bolyki Tamás Általános Iskola diákjainak.

Játszanak a gyermekek az óvodában.
Oktatás
2022. szept. 6.

Megkezdődött a 2022/2023-as tanév az Ózdi Városi Óvodák tizenhárom feladatellátási helyén is. 46 csoportban összesen 1089 apróság fejlődhet majd a létesítményekben.

Válaszutas fiatalok zenés, táncos műsora.
Oktatás
2022. szept. 4.

Megtartotta digitális tanévnyitó ünnepségét a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány az Olvasóban. Idén az ötödik, azaz utolsó évéhez ért a Válaszút projekt.

Boros Géza, intézményvezető köszönti a megjelenteket.
Oktatás
2022. szept. 2.

Tanévnyitót tartott az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola az Olvasó Adorján Lajos termében. Egy táncos és egy zenei produkció is színesítette az ünnepséget.

Gyerekek a templomban.
Oktatás
2022. szept. 1.

Megkezdték az évet a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai. A tanévnyitó szentmisét az Ív Úti Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban tartották.

Szőke Gábor plébános beszél a megjelentekhez.
Oktatás
2022. szept. 1.

Négyszázhetvenegy fő kezdi meg tanulmányait idén a Széchényi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban. Ebből nagyjából száz a kilencedikes évfolyamot gazdagítja.

A SZIKSZI-s lányok festik a virágokat.
Oktatás
2022. aug. 30.

Támfalat festenek a SZIKSZI-s diákok a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda udvarán. A cél, hogy az oda járó gyerekek kellemes környezetben töltsék el a tanórák közti szüneteket.

A Magyar Református Szeretetszolgálat ózdi munkatársai pakolják a tanszereket
Oktatás
2022. aug. 26.

Sokan támogatták a Magyar Református Szeretetszolgálat „Radírozzuk ki a különbségeket” elnevezésű tanszergyűjtő kampányát.

Távoli kép a mentorról a fiatalok háta mögül.
Oktatás
2022. júl. 28.

Önéletrajzzal és interjúhelyzettel ismerkedtek a fiatalok a Magyar Református Szeretetszolgálat ózdi intézményében. Céljuk, hogy segítsék a fiatalok tanulmányait, elhelyezkedését.

Falra festett évszakfa.
Oktatás
2022. júl. 19.

Zajlanak a karbantartási munkálatok az Ózdi Városi Óvodák intézményeiben. A legtöbb létesítményben az udvaron és bent is tevékenykednek a dolgozók.

A Szikszis diákok egy gyárlátogatáson.
Oktatás
2022. júl. 4.

Élményekkel gazdagodhattak azok a Szikszis diákok, akik részt vettek egy pályázatában. A tanulók rengeteg tevékenységi körben dolgozhattak ezalatt az idő alatt.

Deklava Marianna, az Ózdi SzC Bródy Imre Technikumának igazgatója, Tuza Ottó, az Ózdi Szakképzési Centrum főigazgatója és dr. Alabán Péter, az Ózdi SzC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.
Oktatás
2022. júl. 1.

A mostani igazgatók folytathatják tovább munkájukat az Ózdi Szakképzési Centrum két helyi oktatási intézményében, ahol széles kínálattal várják a jelentkezőket.

Az Olvasó Adorján Lajos termében a zeneiskola diákjai foglalnak helyet, valamint egy tanítvány és egy pedagógus a színpadon szerepel.
Oktatás
2022. jún. 24.

Újra megtarthatták az évzáró ünnepséget az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak. Az Olvasó Adorján Lajos termében a jelenlévők három produkciót is meghallgathattak.

A tanárokat, tanítókat köszöntötték, a Központi Pedagógusnapon.
Oktatás
2022. jún. 21.

A tanárokat, tanítókat köszöntötték, a Központi Pedagógusnapon. Putnokon a Rendezvények Háza adott otthont a jeles eseménynek. Városunkból közel 20 pedagógust kapott elismerést.

A hat díjazott a színpadon, az intézményvezető és Ózd város polgármestere.
Oktatás
2022. jún. 21.

Először tartottak pedagógusnapot az Ózdi Városi Óvodák életében. Az eseményen hatan Pedagógiai Szakszolgálati Emlékérmeket is átvehettek.

Az iskola ballagó diákjai az épület aulájában.
Oktatás
2022. jún. 18.

Hetvenhat diák ballagott el a Bolyky Tamás Általános Iskolából hétvégén. Az eseményen első alkalommal adták át a Kelló József-sportdíjat, amellyel két diákot jutalmaztak.

Ballagó diák tarisznyával és virággal.
Oktatás
2022. jún. 17.

A ballagást és a tanévzárót is megtartották ma a táblai általános iskolában. Idén huszonegy végzős diák intett búcsút az intézménynek, ketten kitűnő eredménnyel végeztek.

Az új fenntarthatósági tantárgy tankönyve és munkafüzete a Zöld Föld elnevezést kapta.
Oktatás
2022. jún. 17.

A fenntarthatóság választható érettségi tantárgy lehet szeptembertől. A diákok hatvannyolc órában sajátíthatják majd el az ismereteket. Teljesen más lesz a Zöld Föld könyv felépítése.

A két csapat tagjai és a felkészítő tanár.
Oktatás
2022. jún. 15.

Országos természettudományi versenyen nyújtottak kimagasló teljesítményt a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai. Második és a negyedik helyezést érték el.

Körhintával várták a gyerekeket az Újváros Téri Általános Iskolában, a tanév utolsó napján.
Oktatás
2022. jún. 15.

Felírták a diákok az iskolák tábláira az év végi varászszót: Vakáció. Több tanuló osztálykiránduláson vett ma részt, de holnaptól a megérdemelt nyári szabadságukat töltik.

Az elsősök, a Simi-simi altatója-című dalt adták elő.
Oktatás
2022. jún. 14.

Karaoke verseny rendeztek a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda aulájában. A diákok mellett fellépett a pedagógusok formációja is egy vidám nyári dallal.

A fiatalok a tornateremben hallgatják az előadást.
Oktatás
2022. jún. 13.

Pályaorientációs napot tartottak a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában. Az intézmény különböző programokkal szerette volna megkönnyíteni a választást a fiatalok számára.

A Gábor Áron Emlékéremmel jutalmazottak közt volt Kerékgyártó Mihály, Farkas Jenőné, Faragó Boglárka, Kiss Éva, Fazekas Natália, Énekes Szabina, Tóth Ádám és Miló Tamás is.
Oktatás
2022. jún. 10.

A 130 éves ózdi szakképzést ünnepelték ma az Olvasó Adorján Lajos termében. A több blokkból álló rendezvényen a visszaemlékezések mellett elismeréseket is átadtak.

Működésbe lendült cukorágyú.
Oktatás
2022. jún. 9.

Gyereknapot tartottak csépányi és a somsályi óvodások számára. A kicsiket többek között ugrálóvárak, csillámtetkó, lovagoltatás, cukorágyú és egy lufit hajtogató bohóc várta.

A diákokkal közösen tornázott a sportoló.
Oktatás
2022. jún. 8.

Közösen töltötték a délelőttöt Kővári Viktorral, az Exatlon Hungary versenyzőjével a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai. Ma sportos napot tartottak az intézményben.

A Delfinlányok tornabemutatót tartottak
Oktatás
2022. jún. 4.

A pedagógusokat ünnepelték a Újváros Téri Általános Iskolában. Az eseményen a diákok versekkel, dalokkal köszönték meg tanáraiknak egész éves munkájukat.

Oklevél a Hidd el, az élet köztünk szép! verseny ötödik helyezettjeinek.
Oktatás
2022. máj. 31.

Ötödik helyezést értek el az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola diákjai a Hidd el az élet köztünk szép! című roma kultúrtörténeti vetélkedőn.

A gyerekek a KRESZ alapjaival ismerkednek.
Oktatás
2022. máj. 27.

Nagy népszerűségnek örvend a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban kialakított Mini KRESZ-pálya.

Az egyik óvodás fiú ugrál az ugrálóvárban.
Oktatás
2022. máj. 24.

Ugrálóvárat nyert az Ózdi Városi Óvodák Árpád Vezér Úti Tagóvodája. Százötvenhét intézmény indult el az egyik közösségi felületen meghirdetett pályázaton.

A Miskolci Egyetem Ózdi Kihelyezett Karának táblája.
Oktatás
2022. máj. 18.

Több mint kilencvennyolcezren jelentkeztek középiskolába.

A Madarak és Fák Napjához kapcsolódóan szerveztek játékos vetélkedőt a Vasvár Úti Általános Iskola Tehetséggondozó Központjában.
Oktatás
2022. máj. 12.

Változatos programokkal készültek a Madarak és Fák Napjára városunk oktatási intézményeiben. Így többek között a Vasvár Úti Általános Iskolában is, ahol egy vetélkedőt szerveztek a tanulóknak.

IMG_5355.JPG
Oktatás
2022. máj. 10.

Szilvafát ültettek a Digitális Spartacus Asztalitenisz Klub tagjai az Ózdi Városi Óvodák Árpád Vezér Úti Tagóvodájának udvarán.

A mai nappal elkezdődött a hivatalos óvodai beiratkozás.
Oktatás
2022. máj. 4.

Ma kezdődött el a hivatalos óvodai beiratkozás. Csütörtökön és pénteken, reggel nyolctól délután négy óráig még beírathatják a kicsiket szülők.

A pedagógusok a reggeli órákban átnézték a vizsgalapokat és jó tanáccsal látták el a fiatalokat kezdés előtt.
Oktatás
2022. máj. 2.

Országszerte elkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák. A végzősök tudását ma délelőtt magyar nyelv-és irodalomból mérték fel. Holnap a matematika következik.

Ismét hagyományosan ballagtak a JAG-os diákok városunkban.
Oktatás
2022. máj. 1.

A József Attila Gimnázium és Kollégium diákjai is búcsút vettek iskolájuktól. A fiatalok az utolsó órát követően ünnepélyes keretek között zárták le a mögött álló időszakot.

Elballagtak az Ózdi Szakképzési Centrum Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolából a diákok.
Oktatás
2022. ápr. 29.

Elballagtak az Ózdi Szakképzési Centrum Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolából a diákok. A végzősök ünnepélyes keretek között búcsúztak iskolájuktól.

A budapesti Herman Ottó Intézet munkatársa, Berndt Mihály is vendége volt a programsorozatnak, aki a zajszennyezésről tartott előadást a fiataloknak.
Oktatás
2022. ápr. 29.

Zajszennyezéssel kapcsolatos előadásokkal és kerekasztal beszélgetéssel is színesítették a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda fenntarthatósági témahetének programjait.

Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai a Pindúr-Pandúr MINI KRESZ program alkalmával a közlekedés alapvető szabályait mutatták be a gyerekeknek.
Oktatás
2022. ápr. 28.

A közlekedés szabályaival ismerkedhettek meg helyi óvodások az Ózdi Rendőrkapitányság programjának köszönhetően. A lehetőség folyamatosan nyitva áll az intézmények előtt.

A szentmisét Mischinger Ferenc, római katolikus plébános tartotta az Ív Úti Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban.
Oktatás
2022. ápr. 27.

Az iskola névadójáról emlékeztek meg a II. János Pál Általános Iskola és Óvoda fiataljai és pedagógusai. Ezt összekötötték a fenntarthatósági témahét programsorozatával.

Széplaky Béla, egykori iskolaigazgató emléktáblájának megkoszorúzásával vette kezdetét az idei, Tavaszi Apáczai Napok rendezvénysorozat.
Oktatás
2022. ápr. 26.

A fenntarthatósági témahéttel összekapcsolva rendezték meg Táblában a Tavaszi Apáczai Napokat. Koszorúzással és a diákok ünnepi műsorával kezdődött a programsorozat.

Ma kezdődött a fenntarthatósági témahét a Bolyky Tamás Általános Iskolában.
Oktatás
2022. ápr. 25.

Ma kezdődött a fenntarthatósági témahét a Bolyky Tamás Általános Iskolában. A felelős vízfogyasztás és a hulladék szelektív gyűjtése mellett a magyar viselet napját is megünnepelték.

A délelőtt folyamán a felnőttek mondókát és meséket fűztek egy-egy jószághoz.
Oktatás
2022. ápr. 22.

Óvodások látogattak a Nagyvölgyi Állatsimogatóba. A Föld Napja alkalmából a gyerekeket szeretnék a környezettudatos életre nevelni. Ennek egyik fő momentuma a természet élőlényeinek megismerése.

Sikeresen szerepeltek egy innovációs pályázaton a József Attila Gimnázium és Kollégium diákjai.
Oktatás
2022. ápr. 22.

Sikeresen szerepeltek egy innovációs pályázaton a József Attila Gimnázium és Kollégium diákjai. Egy Ózd és környékét bemutató honlapot hoztak létre.

Ismét személyesen írathatták általános iskolába a szülők gyermekeiket.
Oktatás
2022. ápr. 21.

Ismét személyesen írathatták általános iskolába a szülők gyermekeiket. Péntek estig várják a beiratkozókat. Az érintetteket a következő hetekben postán értesítik a felvételről.

Ismét papírgyűjtést szerveztek a Bolyky Tamás Általános Iskolában.
Oktatás
2022. ápr. 20.

Ismét papírgyűjtést szerveztek a Bolyky Tamás Általános Iskolában. A környezettudatos szemléletre nevelés az intézmény egyik fő célja, aminek lételeme a hulladék szelektív gyűjtése.

Vicces, játékos, kreatív feladatokat kellett megoldaniuk a fiataloknak.
Oktatás
2022. ápr. 20.

Tankönyvek nélkül érkeztek a tanulók ma a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumba. A diákoknak vicces, játékos, kreatív feladatokat kellett megoldaniuk.