|
1 éve Két korcsoport közel 50 diákja vett részt a fedett pályás atlétika versenyen, amit az Újváros Téri Általános Iskolában rendeztek meg. A sportos megmérettetésen öt általános iskola képviseltette magát.
|
|
1 éve A KineDok országos programnak köszönhetően két napon keresztül 4 dokumentumfilmet is láthattak az érdeklődők a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban.
|
|
1 éve Farsangi felvonulást tartottak Szennán. A szokásokhoz híven kiszebábot is égettek. A rendezvény célja, mint mindig, a közösség megerősítése volt.
|
|
1 éve A város óvodáiban is megtartották az ilyenkor szokásos farsangi ünnepséget. Ma az Újváros Téri Tagóvodában rendezték meg a jelmezekkel tarkított mulatozást.
|
|
1 éve Farsangi mulatságot tartottak az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai. Többen jelmezt öltöttek és egymás után mutatták be kreációikat. Az est tombolasorsolással zárult.
|
|
1 éve Vidám hangulatban űzték el a telet az Újváros Téri Általános Iskola tanulói. A nyolcadikosok keringője nyitotta meg a rendezvényt, amelyet az alsósok jelmezes produkciói követtek.
|
|
1 éve A három kismalac történetét hozta el ma délelőtt az egri Galagonya Bábszínház az Újváros Téri Óvodába. Az előadás nagy sikert aratott a kicsik és az óvodapedagógusok körében egyaránt.
|
|
1 éve Diákönkormányzati Napot tartottak a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban. Az iskola kulcsát Kretyánszki Ádám kapta.
|
|
1 éve Hat csapat részvételével rendezték meg az idei játékos sportverseny diákolimpia megyei döntőjét a Vasvár Úti Általános Iskolában. Városunkat két iskola képviselte.
|
|
1 éve A Katona József Úti Bölcsődét ajándékozta meg a Neutrik Hungary Kft. csapata. A vállalat képviselői egy feldíszített fenyőfával és rengeteg játékkal tették szebbé a kicsik ünnepét.
|
|
1 éve Karácsonyi ünnepséget tartottak a Kézenfogva Idősotthonban. Az ÓTSZEGYII Szent István úti intézményi egységében több előadást is megtekintettek a lakók.
|
|
1 éve Nagyon sokan ellátogattak a VIII. Adventi Forgatag utolsó napján a Városház térre, mely jeles nap számos programot kínált.
|
|
1 éve Palotással és ünnepi műsorral kedveskedtek az ÓTSZEGYII Szent István úti egységében az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai a szépkorúaknak.
|
|
1 éve Az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban ünnepeltek az Irodalombarát Nyugdíjas Klub tagjai. Kulturális műsort a Vasvár Úti Általános Iskola diákjai adtak.
|
|
1 éve Mesés karácsonyi délelőttre hívták a kicsiket a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkba. Két intézményből érkeztek csoportok, akik filmvetítésen vettek részt, majd bejárták az épületet.
|
|
1 éve Mogyorósvölgybe is ellátogatott a Mikulás. Az apróságok egy ajándékcsomaggal és egy jóságoklevéllel gazdagodtak. A szervezők meleg teával és forralt borral is készültek.
|
|
1 éve Mesedélelőttöt rendeztek a Tétény Úti Tagóvodában Mikulás csalogató címmel. Császár Éva gyermekkönyvtáros hat óvodáscsoportnak tartott izgalmas és érdekes foglalkozást.
|
|
1 éve Mikulás tematikáját dolgozták fel és vitték el a gyerekeknek az ÓMÉK Olvasó közművelődési szakemberei. Öt napon keresztül közel ezer gyermek lehet részese Télapó történetének.
|
|
1 éve Idén is sok érdeklődőt vonzott az első adventi forgatag városunkban. Több műsort is megtekintettek, majd számtalan standnál vásárolhattak a kilátogatók.
|
|
1 éve Nem kell nélkülöznünk az adventi dekorációkat a városban, ellenben az ünnepi világításról le kell mondanunk. Az ÓVI dolgozói már elkezdték a forgalmasabb pontok díszítését.
|
|
1 éve Sokan keresik fel az Ózdi Városi Könyvtár Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárát. Ez a létesítmény hétfőtől szombatig, a Petőfi úti nagy könyvtár pedig hétfőn áll nyitva az olvasók előtt.
|
|
1 éve Sündörgő címmel, őszi ismeretterjesztő foglakozást volt ma az Ózdi Városi Könyvtár Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban, amin több mint 20 diák vett részt.
|
|
1 éve Márton-napi interaktív élőkoncertet tartottak a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában. Az eseményre az alsó tagozatosok egy libakiállítással is készültek.
|
|
1 éve Karácsonyi díszeket készítettek az Ózdi Görögkatolikus Egyházközség tagjai. A foglalkozás egyik célja az volt, hogy több generáció találkozzon, és együtt hangolódjanak az adventre.
|
|
1 éve Lámpás felvonulással örvendeztették meg az Újváros téri óvodások a környéken élőket. A program Szent Márton püspök életét bemutató műsorral kezdődött, amelyet mécses fényes séta követett.
|
|
1 éve Aszfaltrajzversenyt rendeztek a Szent István utca bekötőútján. A közeli bolt tulajdonosai a rendezvénnyel a gyerekeknek szerettek volna kedveskedni.
|
|
1 éve Újabb összejövetelt tartottak az Anime Klub tagjai. Ezt a foglalkozást a Halloween köré építették fel. Többfajta tematikájú feladatot is kitaláltak a szervezők.
|
|
1 éve Macskássy Gyula rajzfilmjeit vetítik a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban. Az animáció világnapja köré szerveztek közel két hetes programsorozatot.
|
|
1 éve A Pódium Színház vendégeskedett az Olvasóban. A több mint hatszáz kisgyermek a Szülinap Aprajafalván című zenés előadást nézte meg.
|
|
1 éve Gombold ki magad! - Ez volt a címe annak az író-olvasó találkozónak, amelynek vendége Schäffer Erzsébet Pulitzer-emlékdíjas író, újságíró volt.
|
|
1 éve Az állatsimogatót látogatták meg az óvodások. A közel hatvan kisgyerek utaztatását Fidrus Péter területi képviselő támogatta.
|
|
2 éve A Zenthe Ferenc Színház társulata adott műsort az Olvasó Színháztermében. Mikszáth Kálmán híres regényének feldolgozását, a Szent Péter esernyőjét láthatta a közönség.
|
|
2 éve Erdélyben tanultak széki táncokat a Szabad Szombat Táncegyüttes és a felvidéki Borostyán Táncműhely tagjai közösen. Öt napot töltöttek vendéglátóiknál.
|
|
2 éve Mindent újjá teszel – címmel adott koncertet a Continental Singers, a Magyar Pünkösdi Egyház Ózdi Gyülekezetének Imaházában. Az énekesek már nem első alkalommal léptek fel városunkban.
|
|
2 éve Szabadtéri programot kínált az Ózdi Városüzemeltető Intézmény a strand területén a gyerekeknek, akik a fürdőzés mellett kreativitásukat is kipróbálhatták.
|
|
2 éve Nyolcadik alkalommal szervezték meg a távol élő ózdiak találkozóját. Idén az Ózdi Horgásztó partján gyűltek össze a megjelentek, ahol visszaemlékeztek az Ózdon töltött évekre.
|
|
2 éve Ismeretterjesztő táborban vehetnek részt a gyerekek a múzeumban. Hallhatnak a szelektív hulladékgyűjtésről, emellett növényekkel és csillagképekkel is ismerkedhetnek.
|
|
2 éve Perrin és Majka adott koncertet Ózdon. A Yettel Stage színpadára az ország három helyszínén lépnek fel a sztárok és felkaroltjaik. Ebből az egyik városunk.
|
|
2 éve Megkezdték az augusztusi diákmunkát is a fiatalok. Az ÓSÉK és az ÓMÉK létesítményeiben tevékenykedhetnek most. A júliusi turnushoz hasonlóan ők is három hetet dolgoznak majd.
|
|
2 éve A mai nappal lezárult a júliusi diákmunka. Közel hetven fiatal tevékenykedett az ÓSÉK és az ÓMÉK berkein belül. A program azonban jövő héttől új tanulókkal folytatódik.
|
|
2 éve A Nagyvölgyi Állatsimogatóban madarakkal, emlősökkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. A mini állatkert minden nap ingyenesen látogatható.
|
|
2 éve Egyhetes horgásztábort szerveztek a Hangonyi-tónál. A nyári szünidőben már második alkalommal várták a pecásokat a partra.
|
|
2 éve Filmvetítés, szimulációs játék és épületbejárás is szerepelt a sporttáborosok programjában. Az Ózdi Rendőrkapitányság egyenruhásai a nyári szünidő veszélyeire hívták fel a figyelmet.
|
|
2 éve Újabb egy hetet tölthetnek a sportolni vágyó fiatalok az Ózdi Sport- és Élményközpont létesítményeiben. Ma ügyességi feladatok voltak terítéken, emellett betekintést nyerhettek a teke rejtelmeibe is.
|
|
2 éve Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsokságra látogattak el a sporttáborosok. Negyvenöt fiatal vett részt idén a programsorozatban. A napot mozgással zárták.
|
|
2 éve Élményekkel gazdagodhattak azok a Szikszis diákok, akik részt vettek egy pályázatában. A tanulók rengeteg tevékenységi körben dolgozhattak ezalatt az idő alatt.
|
|
2 éve Gyereknapot tartottak csépányi és a somsályi óvodások számára. A kicsiket többek között ugrálóvárak, csillámtetkó, lovagoltatás, cukorágyú és egy lufit hajtogató bohóc várta.
|
|
2 éve A Budapesti Fesztivál Zenekar adott koncertet az Ózdi Evangélikus Templomban. A közönség Förtsch, Buxtehude és Bach darabot is hallgathatott az est során.
|